A június 3-i szolnoki bokszgálán Kovács Attila az angol Steve Conway-től igyekszik elhódítani a Nemzetközi Bokszszervezet, az IBO nagyváltósúlyú övét. "Vipera" péntek este érkezett haza Hamburgból.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Kovács Attila másfél héttel ezelőtt Hamburgba utazott, ahol a WBO világbajnokával, Sergei Dzindzirukkal közösen készülhetett. Ez az edzőtábor azért volt fontos, mert az ukrán kiválóság Conwayhez hasonlóan fordított alapállású, ezért speciális edzőpartnerrel kellett dolgozni. A Felix-Promotion ökölvívója a következőképpen foglalta össze a kint töltött napokat.
"Szakmailag nagyon megérte a kint töltött idő, mivel ilyen képességű balkezes ökölvívó, mint Dzindziruk, nemigen van Magyarországon az én súlycsoportom környékén. Nagyon nehéz napok voltak, mert délelőtt erősítő edzéseket végeztünk, illetve a technikai elemeket gyakoroltuk edzőmmel, Lévai Istvánnal, míg délután voltak az edzőmérkőzések." - nyilatkozta Kovács Attilla. "Tíz napból kilencszer bokszoltam az ukránnal, nagyon sok menet van bennem. Ha győzök Szolnokon, akkor megérte. De most fáradt vagyok."
Természetesen megkérdeztük, hogy mi a véleménye a WBO világbajnokáról. "Nagyon erős, magas bokszoló. Fegyelmezett, gyors és mindemellett fordított alapállású. Kevesen fogják feltörni a védekezését. Jókat bokszoltunk. Ha az egyik napon jobban ment nekem, azt a következő napon igyekezett kamatostul visszaadni, igazi versenyző típus. Meg kell említenem, hogy nagyon sokat fogyaszthat a mérkőzéseire. Egy hét van hátra a Lujan elleni mérkőzéséig, míg nekem kettő a Conway meccsig. Ennek ellenére minden edzést négy kilóval nehezebben kezdett, mint én. Amikor Sturmmal bokszoltam, akkor ő volt 76-77 kiló másfél héttel a mérkőzése előtt, de ő középsúlyban versenyez és nem nagyváltóban!"