Profi

Madár szerint megérdemelt "Hóhér" győzelme

Madár szerint megérdemelt
Erdei Zsolt szerint megérdemelt volt Bernard Hopkins szombati győzelme a kanadai Jean Pascal ellen a Boksz Világtanács (WBC) félnehézsúlyú világbajnoki övéért rendezett montreali találkozón.

"Még a mérkőzés előtt leginkább Pascalt mondtam volna győztesnek, de amikor elkezdte a meccset láttam, hogy 'kanadai favágó' módjára akarja legyőzni ellenfelét - fogalmazott saját honlapján a WBO félnehésúlyú és a WBC cirkálósúlyú korábbi világbajnoka.


    A 36 éves veretlen magyar öklöző (32 mérkőzés, 32 győzelem) már az Egyesült Államokban tartózkodik, s ott készül az amerikai Byron Mitchell elleni, jövő szombati mérkőzésére, a WBC-címmecset pedig egy philadelphiai sörözőben nézte meg:
 

   "Hopkins azonban lelkes volt, motivált és látszott rajta, hogy iszonyatosan élvezi a bunyót. A tőle megszokott viccelések is benne voltak, de persze nem egyszer lehetett nagyon komoly birkózást és komoly ütéseket is látni mindkettőtől. Szerintem Hopkins megérdemelten nyerte meg a világbajnoki övet."


    A 46 éves amerikai egyhangú pontozással aratott sikerével minden idők legidősebb profi bokszvilágbajnoka lett.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink