Tegnap egyórás késést követően megérkezett Hamburgba WBA (Bokszvilágszövetség) középsúlyú világbajnoka Maselino Masoe, aki március 11-én este a Color Line Arénában készül kockára tenni trónját hivatalos kihívója, Felix Sturm ellen.
Kimerítően hosszú repülőútban volt része a világbajnoknak (26-2-0; 25 KO), ugyanis körülbelül 30 órát utazott, mire Brisbanétól (Ausztrália) Szingapúron át menedzsere, Chris Cole és edzője, Noel Thornberry társaságában megérkezett a német városba.
Egyelőre még szűkszavúnak bizonyult az újságírókkal szemben, akiknek mindössze néhány mondatot nyilatkozott: "Örülök, hogy első alkalommal Németországban vagyok". Mivel hazájában most forró nyár van, ami meg is látszott rajta, mivel napellenző kalapban érkezett Hamburgba, ezért a szervezők igyekeztek megkímélni őt a hidegtől, ugyanis a szálásán a Maritim Hotelban felállítottak számára egy ringet, hogy ne kelljen kimennie a hidegbe edzeni. Viszonylag egysíkú program vár rá mostantól március 11-ig, ami elmondása szerint a következőképpen hangzik: "Aludni, enni, edzeni." Különösen az elsőre kell most nagy hangsúlyt fektetnie, mert közel kilencórás időeltolódás van hazája és Hamburg között. A hírek szerint a több millió lakossal rendelkező város nem igazán érdekli az új-zélandi versenyzőt. "Csak egy feladatom van, amire koncentrálok." Nem lehet nehéz kitalálni, hogy mi lehet az: Felix Sturm (24-1-0; 11 KO) legyőzése, aki ezúttal hazai pályán száll harcba a világbajnoki trónért, ami viszonylag növelheti győzelmi esélyeit.
Jó hír a boksz szerelmeseinek, hogy a német ZDF televízió az este folyamán négy mérkőzés közvetítését tervezi: elsőként 22 órától élőben közvetíti Masoe vs Sturm világbajnoki döntőt, majd éjféltől pedig felvételről látható lesz a veretlen nehézsúlyúak csatája is. Vladimir Virchis (20-0-0; 17 KO) vs Ruslan Chagaev (19-0-1; 16 KO) a WBO és WBA nehézsúlyú interkontinentális bajnoki övéért, majd a Wladimir Sidorenko (18-0-0; 6 KO) világbajnoki címvédése harmatsúlyban a WBA-nál a panamai Ricardo Cordoba (27-1-0; 18 KO) ellen, illetve a tervek szerint adásba kerül nagyközépsúlyú Mario Veit (46-2-0; 23 KO) összecsapása is.