Kétségtelen, túltette magát Miló Viktória a Regina Halmichtól elszenvedett vereségen. A magyar bokszolónő úgy érzi, nem bokszolt rosszul a világbajnoki címmérkőzésen, és ha hisz magában, akkor győzhetett is volna.
Ám, ha minden igaz, akkor az év második felében lesz mód a bizonyításra.
Miló a vereség ellenére, pedig ezzel együtt elvesztette a világbajnoki címét is, tele van energiával. Egyáltalán nem tűnik, "vert seregnek". Szemöldöksérülése is már csak közelről látszik. Miló sugárzik a boldogságtól, és továbbra is maximálisan bízik az új edzőjébe, Füzesy Zoltánban. Mi több, években gondolkodik.
Azt mondta a JAKO Sporthíradóban, hogy lesz ő még újra világbajnok. Mi több, egy cseppet sem zavarja, hogy hosszú évek óta most először nem vallhatja magát világbajnoknak. Úgy érzi a németek hajlanak rá, hogy Halmich búcsúmeccsét, ami az év vége felé terveznek, ismét Miló színesítse meg. És ez erőt ad neki. Ha összejön a visszavágó, persze ismét Németországban lesz az összecsapás, akkor a magyar bokszolóamazon bebizonyíthatja, hogy valóban azon múlott a mostani sikere, hogy csak a hatodik menettől bízott magában, hitte el, hogy lehet akár ő is győztes.