Hírek

Rálőttek Ahmet Öner török-német promóterre

Rálőttek Ahmet Öner török-német promóterre
A zűrös ügyeiről is ismert német-török bokszpromótert, Ahmet Önert kedd este lövés érte Hamburgban. Az Arena Box-Promotion feje egy üzlettársa irodáját hagyta el, amikor a két elkövető lesből, háromszor is rálőtt!
A zűrös ügyeiről is ismert német-török bokszpromótert, Ahmet Önert kedd este lövés érte Hamburgban. Az Arena Box-Promotion feje egy üzlettársa irodáját hagyta el, amikor a két elkövető lesből, háromszor is rálőtt, ám szerencséjére csak a bal combján sérült meg, és vissza tudott menekülni az épületbe. Önert két órával később megműtötték, s már jól van, nyilatkozott is a nemzetközi médiának. 

Ahmet Öner, Ahmet Oener„Rendben vagyok.” – mondta. „Többször megtámadtak már, de ez volt az első alkalom, hogy gyáván, lesből tették. Remélem utoljára. Mint az élet minden területén, ahol siker van, ott az irigység is megjelenik, csak azt nem tudom, hogyan juthat valaki odáig, hogy megpróbál megölni engem. Erre csak egy elmebeteg lehet képes.”

Öner korábban úgy tervezte, hogy szerdán New Yorkba repül, mivel csütörtökön sajtótájékoztatón készült bejelenteni az október 10-i bokszgálát, melyet a Top Rank-kel hoz tető alá, s amelyen az istálló két kubai sztárja, Yuriorkis Gamboa és Odlanier Solis is bokszol. „Talán valaki meg akarta akadályozni, hogy odaérjek. Nem akarom akadályozni a vizsgálatot, a rendőrség dolga az elkövető kézre kerítése.”

Az orvosok azt mondják, Öner szerencsés volt, mivel a golyó nem tört csontot, illetve nem érintette az artériákat, így pár napon belül elhagyhatja a kórházat.

„Engem nem lehet megállítani ilyen módon” – jelentette ki. „Folytatjuk a megtervezett munkát, szeptember 18-én Spanyolországban lesz a következő gálánk, melyet az Eurosport is közvetít. Október 10-én a Top Rank-kel New Yorkban, október 24-én Németországban is lesz rendezvényünk.”

A támadás hátterében könnyen elképzelhető, hogy nem irigység, hanem üzleti elszámolási vita áll. Az ökölvívást figyelemmel kísérő olvasók bizonyára tudják, hogy Ahmet Öner állítólag sok embernek, sok pénzzel tartozik, így elképzelhető, hogy valamelyik hitelező ilyen módon akarta figyelmeztetni a török üzletembert.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink