Hírek

Vitali Klitschko a WBC első helyén

Vitali Klitschko a WBC első helyén
Dr. Vitali Klitschko hihetetlen hírt kapott, miközben keményen készül az előtte álló július 20.-án Dortmundban megrendezésre kerülő mérkőzésére, ahol a magasan rangsorolt Larry Donald ellen kell majd szorítóba lépnie. A World Boxing Council (WBC) ugyanis néhány nappal ezelőtt saját ranglistájának első helyére sorolta Klitschkot. Ezzel Klitschko (32 mérkőzés, 30 győzelem, 30 KO) jogszerű kihívója lett a WBC és az IBF (International Boxing Federation) világbajnokának, Lennox Lewisnak. "Nagyon örülök a WBC első helyének, mondta Klitschko. Remélem, a Lennox Lewis elleni mérkőzésen megmutatom, hogy kiérdemeltem az első helyet".
Egy világbajnoknak kötelező címvédő mérkőzéseket kell vívnia. Lewis legutóbbi ilyen mérkőzése alig négy héttel ezelőtt volt, június 8.-án Mike Tyson ellen, ahol Lewis a 8. Menetben KO.-val nyert. Mike ugyanis ezen az estén, mint a WBC első helyén rangsorolt bokszoló, Lewis hivatalos kihívójaként lépett a szorítóba. Klitschko megelőzte Holyfieldet A WBC ranglistájának második helyén a 30 éves Klitschko mögött nem akárki áll, hanem maga Evander Holyfield. Neki nem Lewis ellen kellene szorítóba lépnie, hanem majd a többszörös, ex-világbajnok ellen. Ez egy olyan kilátás, ami semmi esetre sem kevésbé vonzó. Mindenekelőtt azonban Vitali Klitschkonak le kell győznie a magasra nőtt amerikai Donaldot (39 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen, 24 KO.) a dortmundi Vesztfáliai csarnokban. Aki a WBA ranglistájának hetedik helyén rangsorolt. A hatalmas mérkőzés Klitschko és Ali-Double Larry Donald között a WBA nemzetközi címharca lesz, ahol Vitali a 3. helyen szerepel. Kötelező címvédő mérkőzés is szerepel a WBA programjában A World Boxing Association világbajnoka a puerto-ricoi John Ruiz, akinek egy héttel a Klitschko és Donald meccs után kötelező címvédő mérkőzése lesz. Az ellenfél, a WBA ranglista első helyezettje, Kirk Johnson lesz. Az összecsapást a Las Vegasi Mandalay Bay Hotelben rendezik.

Partnereink

Partnereink