Profi

A legnagyobb kritikus, Alexander a szombati mérkőzésről

A legnagyobb kritikus, Alexander a szombati mérkőzésről
Szombat este St. Louis-ban Devon Alexander pontozásos győzelemmel védte meg IBF/WBC kisváltósúlyú világbajnoki övét Andriy Kotelnikkel szemben. A kritikus elmodta véleményét a győzelemről.
Devon Alexander a kisváltósúlyú divízió veretlen tálentuma szombaton tovább növelte győzelmei számát. A világbajnok ezúttal Andriy Kotelnik számításait húzta keresztül. Az ukrán ugyanis övért utazott St. Louis-ba, ám hoppon maradt. A fordított alapállású Alexander ugyanis pontozással védte meg címeit, és ahogyn ő mondja, ezúttal ez is elég volt. "Jók voltunk, úgy gondolom ennyi elég volt a győzelemhez. Minden rendben volt a teljesítményemmel. A legkeményebb kritikus vagyok magam felé. Kotelnik egy kemény harcos és ex-világbajnok. Mindig van A, B és C tervem és mindháromhoz tudok alkalmazkodni."

Alexander pontozással győzött

Devon Alexander kielemezte a mérkőzést

Alexander tehetsége mellett szombaton mesterére, Steve Cunninghamre is hallgatott és végig nagyon higgadtan öklözött. "Csak az dzőmre hallgattam, aki azt mondta nekem, boxoljak. A bal lában viszont kiment az utolsó menetben, görcsöt kaptam. 12 menetre készültem és megszereztem a győzelmet. Ez az, amiért ide jöttem." Alexander 116-112 arányban mindhárom pontozóbírónál vitte a pálmát, ezzel szemben Kotelnik trénere, Stacey McKinley szerint a küzdelem ennél szorosabb volt, Kotelnik pedig úgy véli, megérdemelte volna a győzelmet, csakhát a bajnok, na meg a helyszín. Az ilyenkor szokásos kifogáskeresés.


p.sz.

Partnereink

Partnereink