Április 10-én Andre Berto, a WBC veretlen váltósúlyú bajnoka negyedik címmérkőzését játsza az egykori BWO váltósúlyú bajnok Carlos Quintana ellen.
Floridában, a BankAtlantic Centerben Andre Berto ismét megvédheti WBC váltósúlyú övét. Ezúttal Quintana lesz az ellenfele. Minden bizonnyal kemény mérkőzés lesz Berto számára, mivel talán most áprilisban fog megküzdeni legkeményebb ellenfelével a karrierje során. Colazzo ellen tavaly januárban győzött, legutóbb pedig májusban verte meg Juan Urangot egy 12 menetes pontozásos győzelemmel. Ami az eset érdekességét adja, hogy eddigi három címvédő mérkőzéséből Berto kétszer kisváltósúlyú ellenfelet győzött le.
Berto negyedik címvédésére készül
Shane mosley ellen most januárban megmérkőzött volna, amely kétséget kizáróan pikáns csata lett volna, de a sajnálatos Haiti földrengésben Berto családtagjai is elhúnytak, így a mérkőzést le kellett fújni. A Colazzo elleni küzdelem meglehetősen vontatott volt, Berto végig küzdötte a mérkőzést és szoros pontozással nyert. Quintana ellen sokkal többre lesz szükség, mivel Carlos jól mozog a ringben és kemény pofonokat is szór. Quintana többek között 2008 februárjában legyőzte Paul Williamst is, aki addig egyszer sem szenvedett vereséget.
Quintana jó eséllyel lép a ringbe Berto ellen
De Williams végül megbosszulta a vereséget és a nyári visszavágón már az első menetben. Korábban Quintana csak 2006-ban kapott ki. Összesen ez a két veresége van, de ettől eltekintve képzett és erős harcos. Berto nagyon hosszú mérkőzést tud maga mögött és úgy tűnik, mintha olykor problémái lennének ellenfelével. Ezért valószínű, hogy minél tovább tart majd a Quintana elleni meccs, annál valószínűbb, hogy Berto akár a címét is elveszítheti.