Julio Cesar Chavez Jr. szombat este a betöltetlen WBC középsúlyú címéért fog harcolni John Duddy ellen. A Freddie Roach edzette tálentum készen áll a legnagyobbak közé lépni.
Mondhatnánk azt is, hogy a név kötelez. Hiszen ki ne ismérné Julio Cesar Chavezt, Chavez Jr. apját, aki meghatározó alakja volt korának a box világában és úgy néz ki, eljött az idő a fiú számára is a komoly megmérettetés. Chavez Jr. tehetsége vitathatatlan, ezt tükrözi kiváló eredménye is (40-0-1, 30 KO). Freddie Roach pedig igazán büszke lehet ifjú tanítványára, aki eltökélt, tudja, hogy mi kell a sikerhez és ez mellett egy igen ambíciózus fiatalember. "Ő egy olyan ember, aki szeret futni. Ma reggel ő volt az első, aki felébresztett és azt mondta: itt az ideje felkelni és futni menni. Ő egy igazán nagyszerű ember"- mondta róla Roach mester, akinek jó érzéke van a tehetségekhez. Az egyetlen hátrány a mester és öklözője között talán az, hogy nem töltöttek elég időt együtt egy ilyen nagy esemény előtt. De amíg Roach azt sajnálja, hogy hat hétig készültek együtt, addig a fiatal mexikói ezalatt a rövid idővallum alatt is igen kimerítő képzést kapott, hogy tökéletes állapotban legyen a mérkőzésre.
Chavez Jr. kemény edzést kapott Roach-tól
"Először azt gondoltam, Freddie Roach tényleg szétmarcangol? Meg tudom csinálni?"- ismerte le Chavez Jr., hogy a tréningek bizony nem éppen leányoknak valók voltak. "Megcsináltam és most már jobb harcos vagyok. Ő (Roach) sokat tanított engem az együtt töltött idő alatt. Nagyon izgatott vagyok, motivált és remek kondícióban vagyok. Szombat este pedig mindenkinek megmutatom, milyen remek állapotban vagyok valójában." Ha nyer John Duddy ellen Chavez Jr., akkor a túloldalon viszont ott fog várni rá többek között Miguel Cotto és Antonio Margarito is, így előbb utóbb igazi bajnokok ellen is meg kell mutatnia, mit tud. És akkor elmondhatja, hogy a fiú kilépett az apa árnyékából.