St- Louis-ban tegnap este IBF félnehézsúlyú címmérkőzést is rendeztek, ahol Tavoris Cloud egyhangú pontozással védte meg címét Glen Johnson ellen egy "furcsa" mérkőzésen.
Túlzás lenne azt állítani, hogy az év mérkőzését játszotta egymással Tavoris Cloud és Glen Johnson, de a hangulatra nem lehetett panasz. A címvédő már az első menetekben neki esett veterán ellenfelének, amelynek következtében Johnson meg is sérült az ötödik menetben. Ennek ellenére a 41 éves öklöző élvezte a csatát és hiába kapott be olykor kemény pofonokat a bajnoktól, szinte minden menet végén csak mosolygott és integetett a közönségnek, mintha neki állna a zászló.
Cloud könnyedén győzte le veterán ellenfelét
Mondjuk a jamaicai öklözőre nem lehetett panasz, hiszen a nála 13 évvel fiatalabb Cloud ellen állva tudott maradni az utolsó másodpercig, más kérdés, hogy esélye sem volt a győzelemre. Így Tavoris Cloud mindhárom bírónál 116-112-re nyert, ezzel 21 győzelemre nyújtotta mérlegét, és először védte meg övét a veretlen bajnok. Ha minden igaz, akkor Don King gondoskodni fog róla, hogy következő ellenfele már egy jóval fiatalabb boxoló legyen, esetleg Chad Dawson, aki jövőhéten harcol Jean Pascal ellen a WBC félnehézsúlyú bajnoki címéért.