A 12 menet után könnyűsúlyúak WBA/WBO világbajnoki címmeccsén Juan Maniel Marquez Juan Daaz ellen védte meg öveit pontozással.
A két öklöző összecsapása messze állt az unalmastól, hiszen Marquez egy csodálatos győzelmet adhatott hozzá a legendás karrierjéhez a Mandalay Bay-ben Las Vegasban szombat este. A pontok Marquez számára így alakultak: 116-112 118-110 117-111, aki másodjára védte meg a címét, amit Joel Casamayortól szerzett meg közel 2 éve. A mérkőzés nagyobb részében brilliánsan szerepelt, ami sok szurkolót magával ragadott. 3-4 kombinációs ütéseket használt, megmutatva a képességeit, a precizitását, és az erejét, ahogyan meg tudja ütni Diazt. Ettől függetlenül a reflexei persze már lassultak, az izomzata már nem olyan, mint régen volt.
Marquez ezúttal is életveszélyes volt
Ám kor ide, vagy oda, Marquez még így is többet dolgozott, mint Diaz. Diaznak igazán a harmadik menetben ment, de Marquez a következőben rákapcsolt, az ütései tekintélyt parancsoltak, ezért Diaz igyekezett távol maradni. A kilencedik menetben Marquez ismét keményebben megsorozta ellenfelét, de ezúttal nem sikerült padlóra küldeni. Ezek után elment a maradék három menet, Marquez pedig egyhangú pontozással diadalmaskodott. A mexikói sztárnak ez volt a második győzelme 17 hónappal azután, hogy először megküzdött Diaz ellen, amit az év meccsének neveztek.
Ki lehet akövetkező ellenfél a listán. Ha marad 135 fontnál, akkor a kötelező kihívója Michael Katsidis vagy valaki a fiatalok közül. A másik lehetőség pedig az, hogy átmegy a 140-esek közé a kisváltósúlyba be és megküzd a WBA banjokásval Amir Khannal. Ha legyőzni a brit tehetséget, akkor az első olyan mexikói lenne, aki négy különböző súlycsoportban is a trónra tud ülni.