Profi

Valujev-Csagajev visszavágó május 30-án

Valujev-Csagajev visszavágó május 30-án

A Sauerland Event rendezheti meg a régóta várt nehézsúlyú visszavágó küzdelmet Nyikolaj Valujev és Ruszlan Csagajev között, miután a hétfői versenytárgyaláson ajánlatukkal felülmúlták a rivális Universum Box-Promotion-t.

Az EBU spanyolországi irodájában rendezett eljáráson a Sauerland-ot Hagen Doering matchmaker képviselte, míg az Erdei Zsoltot és Balzsay Károlyt is soraiban tudó Universum ajánlatát Stefan Braune kézbesítette. A borítékok kibontása után kiderült, a Sauerland Event 2 814 414 dollárt szánt a bokszolók díjazására, szemben a rivális vállalkozás 2 164 660 dollárjával, így az előbbi kapott megbízást a mérkőzés lebonyolítására. A díjalapból 55%-ban Csagajev, 45%-ban Valujev részesedik. Valujev - CsagajevA Sauerland bejelentette, május 30-án rendezik a találkozót, ám a helyszínről még tárgyalnak, de csak Helsinki, Nürnberg és Halle-Westfalen jöhet szóba.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy megnyertük a tendert, és elégedettek vagyunk, hogy mi vihetjük színre ezt a küzdelmet” – beszélt Chris Meyer, a Sauerland Event vezérigazgatója. „Május 30-án lesz a mérkőzés, így június 1-jén már csak egy világbajnoka lesz a WBA-nak. Köszönjük, hogy a WBA ilyen gyorsan lépett.” A Japánban tartózkodó Valujev is örömmel kommentálta a hírt: „Két éve várok erre a napra! Helyrehozom karrierem egyetlen vereségét” – fogalmazott Nyikolaj Valujev (50-1). Mint ismert, az első mérkőzést, 2007 áprilisában Ruszlan Csagajev (25-0-1) meggyőző fölénnyel nyerte, ám a tavalyi visszavágó az üzbég klasszis súlyos sérülése miatt nem jöhetett létre.

Valujev ezt követően a betöltetlen címet megszerezte John Ruiz legyőzésével, úgy, hogy közben Csagajev is megtarthatta világbajnoki státusát. Érdekesség, hogy az első mérkőzést is a Sauerland Event rendezhette, ám az elmaradt tavalyi mérkőzés rendezése az Universum feladata lett volna, ugyanis a német cég 4,3 millió dollárt ajánlott a meccsért. Ehhez képest a hétfői ajánlatok igencsak gyengék voltak, vagyis a gazdasági válság mindkét német istállót elérte!

(monokli.com) - Profibox.hu

Szólj hozzá a fórumban! - Profibox.hu fórum

Profibox.hu videógaléria

Profibox.hu képgaléria

Küzdősportok linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu

 

Fight.hu

Partnereink

Partnereink