Vezető hír

Amatőr csapatbajnoki forduló és profi meccsek Győrben

Amatőr csapatbajnoki forduló és profi meccsek Győrben
Szombaton Győrben is rendeznek BoxingONE Championship fordulót, ahol a helyi „Patent Gladiators” a cseh „Prostejov Bulls” csapatát látja vendégül. Lesznek profi meccsek is, dögivel.
Szombaton Győrben is rendeznek BoxingONE Championship fordulót, ahol a helyi „Patent Gladiators” a cseh „Prostejov Bulls” csapatát látja vendégül. A Győr Plázában 18 órakor kezdődő eseményen nem csak az amatőr ökölvívó csapatbajnokság izgalmas mérkőzéseit követheti figyelemmel a közönség, mivel a tervek szerint nyolc pár profi ökölvívó is kötelek közé lép.

A két B1 csapat eddig egy-egy alkalommal lépett szorítóba a 2011-es bajnokság során. A győriek 8:7 arányban, de óriási küzdelemben maradtak alul Lengyelországban, míg a cseheket szó szerint, és átvitt értelemben is kiütötte (16:0) a magyar válogatottal felálló révkomáromi csapat.

„Úgy gondolom, erősebb csapattal érkeznek a csehek, mint azt a Komárno ellen tették, mert nem engedhetnek meg ilyen kisiklást. Nagyon bízom a csapatomban. Ha a nevek alapján nem is a legerősebb bokszolók alkotják a Gladiátort, de azt bizton állíthatom, hogy motiváltság szempontjából nincs párjuk Magyarországon” – nyilatkozta Nagy Zoltán, aki szombaton a saját nevelésű Pál Ádámnak szavaz bizalmat pehelysúlyban, míg Könnyű Róbert a megszokottnál eggyel feljebb, 60 kg-ban küzd. Nehézsúlyban az a Bognár Gábor lép ringbe, akinek nem ismeretlen a BoxingONE-liga, hiszen néhány éve a Kecskemét színeiben már belekóstolt a csapatbajnokság küzdelmeibe.

„George Nyéki és Zámbó Dániel mérkőzéseitől most is sokat várok. Ők azok, akik nem csak kiváló sportemberek, hanem a küzdelmeik során mindent kiadnak magukból, és igazi közönségmérkőzést bokszolnak” – folytatta a győri szakember. Nagy Zoltán úgy tervezi, hogy a B1 ligában bevezetett „joker” jelet kisorsolja a bokszolói között, ami a meccsen, a győztes félnek, egy extrapontot jelent. A győriek összeállítása: Pál Ádám (56 kg), Könnyű Róbert (60 kg), Nyéki George (64 kg), Zámbó Dániel (69 kg), Szabó László (75 kg), Portéka Tibor (81 kg), Bognár Gábor (91 kg).
Zámbó Dániel
Az amatőr mérkőzések előtt és után rendezik a hivatásos ökölvívó összecsapásokat, melyet a Profibox Promotion prezentál a közönségnek. A programban négy címmeccset láthat a nagyérdemű: Molnár Attila Szekeres Norberrel küzd a nagyváltósúlyú Magyar-bajnoki címért, Marosi György és Gáspár Gyula szintén ezért az övért száll ringbe, csak nagyközépsúlyban. Zatykó Zita és Kiss Diána, valamint Szebelédi Renáta és a romániai Marczu Éva szintén a Magyar-bajnoki címért csatázik félnehéz-, illetve harmatsúlyban.

Az esemény programjának várhatóan legizgalmasabb profi mérkőzésén Hubert László (29 győzelem - 8 vereség) a kolumbiai Nilson Julio Tapia (14 győzelem - 3 vereség - 1 döntetlen) ellen bokszol. A közép-amerikai ökölvívó elég ismert a boksz világában, hiszen legutóbb még a WBA középsúlyú világbajnoki címmért meccselt Gennady Golovkin ellen. Bokszol még a fiatal Nagy Lajos Márk és Bedő Zsófia is.

A profi meccsekről a monokli.com csütörtökön bővebb írást is közöl. A B1 fordulót és a profi mérkőzéseket a www.boxingone.com oldal élőben közvetíti.

Partnereink

Partnereink