Vezető hír

Az All Stars újabb szupermérkőzése: Frenkel vs. Turgonyi május 9-én!

Az All Stars újabb szupermérkőzése: Frenkel vs. Turgonyi május 9-én!
A Hungarian All Stars cirkálósúlyú ökölvívója akárcsak csapattársai még az idén megkapja élete lehetőségét. Turgonyi Bálint súlycsoportjának egyik legjobb bokszolójával, Alexander Frenkel-lel mérkőzik május 9-én, Németországban.



A HAS bunyósa már egy ideje tudja, hogy nagy mérkőzés vár rá. Sőt egyik „kedvenc-kiszemeltje” volt Frenkel, akivel most a ringben találkozhat. Turgonyinak így most esélye lesz felmérnie tudását, a világ egyik legjobb cirkálósúlyú bokszolója ellen.

„Örülök ennek a találkozónak. Már régebb óta szerettem volna egy nagy név ellen ringbe lépni. Most jött el az ideje és ki fogom használni ezt az alkalmat. Nyerni megyek Németországba, más nem érdekel. Frenkel egy óriási név. Az utolsó meccsét is láttam, a menedzserem meg élőben nézte meg. Úgy érezzük Frenkel nem tudott teljesen felépülni a sérüléséből, így még nem nyújtott klasszisformát. Ha ez a mostani meccsre is így marad, akkor a győzelmi esélyeim még nagyobbak. De ha jó formában lesz a német, az sem érdekel. Motivált vagyok és meglepetésre készülök!” – nyilatkozta Turgonyi Bálint (9-0-0)



Turgonyi Bálint gőzerővel készül a nagy ütközetre

Alexander Frenkel (16-0-0) már bokszolt IBF ifjúsági világbajnoki címért, amit simán meg is nyert egy amerikai tehetség ellen. A későbbiekben azonban lábsérülést szenvedett, aminek következtében hetekig nem tudott készülni, majdan jött egy nagyközépsúlyból érkezett dél-afrikai kihívó, akit Frenkel az ötödik menetben TKO-val győzött le. Most azonban egy nagyobb feladatot kap a német, mégpedig hazánk egyik legjobb cirkálósúlyú bunyósát Turgonyi Bálintot. Hamarosan a német ökölvívó véleményét is közzétesszük a mérkőzésről!

(kovacs) - Profibox.hu

Szólj hozzá a fórumban! - Profibox.hu fórum

Profibox.hu videógaléria

Profibox.hu képgaléria

Küzdősportok linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu

 

Partnereink

Partnereink