Vezető hír

Ez volt a Harcosok Éjszakája

Ez volt a Harcosok Éjszakája
Vasárnap este az újbudai Barba Negra Music Pub táncterén állították fel a szorítót, ahol tíz hivatásos ökölvívó mérkőzést mutatott be a Profibox Promotion, amely vállalkozás a Bozai Boksz Club-bal szorosan együttműködve szervezte az eseményt. Képes beszámoló a mérkőzésekről.
Öröm volt látni, hogy milyen szép számú közönség jött össze a rendezvényen, ami 5-600 főt, és lényegében telt házat jelentett. Mindez természetesen azt eredményezheti, hogy lehet folytatása az eseménynek, s ez az, amit minden valamirevaló bokszrajongó örömmel fogad.

Petrányi Zoltán promóter láthatóan igyekezett olyan programot összerakni, ahol egyik mérkőzés sem tűnt előre lefutottnak. Ez a terv talán túlságosan is jól sikerült, hiszen mindössze egy összecsapás fejeződött be idő előtt, valamint egy leléptetéssel ért véget. Ennek ellenére kemény, szikrázó párharcoknak tapsolhatott a publikum, s bátran állíthatjuk, hogy a minőségi ökölvívás dominált a rendezvényen.

A számos pontozásos végeredménynek bizonyára a MÖSZ HT bírói utánpótlás programjába jelentkezők is örültek, hiszen nehéz lett volna úgy számot adni a felkészültségükről, ha a mérkőzések zöme gyors KO/TKO eredménnyel zárul.

Cirkálósúlyú mérkőzéssel kezdődött a maratoni rendezvény, ahol a mindössze 17 esztendős, 197 centi magas Rajczinger Richárd remek teljesítménnyel múlta felül Kósa Imrét. Kósa volt az, aki igyekezett nyomás alatt tartani ellenfelét, ám meglehetősen pontatlanul bokszolt, így Rajczinger szépen kipontozta őt. A végén mindhárom pontozó neve mellett 40-36 állt az szupervisor összesítő lapján.
RajczingerRichárd-KósaImre
Parázs találkozóval folytatódott a boxgála programja, hiszen a nagyváltósúlyban rendezett Hajdú Richárd – Torma Csaba meccsen az előbbi bunyós azonnal lerohanta ellenfelét, ám Torma állta a sarat. A súlycsoportjában kifejezetten hórihorgasnak számító Hajdú végig támadásban maradt, ellenfele ekképp pontos kontrákra rendezkedett be. Utóbbi bizonyult eredményesnek, így Torma egyhangú pontozással (3x 40-36) diadalmaskodott. A meccs képe azért egy kicsit meglepő volt, hiszen Hajdú talán eredményesebb lehetett volna, ha hagyja Tormát támadni, és kihasználja lényegesen hosszabb karjait.
HajdúRichárd-TormaCsaba
Kifejezetten őszinte küzdelmet hozott a nagyközépsúlyú Gémes Dániel – Lakatos János összecsapás is. Mindkét bunyós szép dolgokat mutatott a ringben, ám Gémes volt az, aki pontosabb, és keményebb volt a menetek többségében, így megérdemelten, egyhangú pontozással nyert (39-37, 39-37 és 39-37 arányban).
Gémes Dániel - Lakatos János
Több mint 5 év kihagyás után tért vissza a szorítók világába Balatoni Csaba, aki egy négy menetesre tervezett cirkálósúlyú összecsapáson igyekezett bizonyítani, hogy nem felejtett el bokszolni. Balatoni szépen mozgott Nagy Zoltán ellen, ám a Bozai-tanítvány minden menetben felülmúlta őt, így kénytelen volt fejet hajtani riválisa előtt. A pontozás aránya 40-36, 39-37 és 40-36 volt Nagy javára.
NagyZoltán - BalatoniCsaba
Balogh Gábor, alias „Rokko” ma már fogalom a magyar profi ökölvívásban, hiszen Béres Zoltán mellett ő a legtöbb mérkőzéssel rendelkező aktív bunyósunk. Ám amíg az egykori olimpiai bronzérmes Béres rekordja még ma is erősen közelít az „egálhoz”, már ami a győzelem/vereség arányt illeti, addig Balogh rekordja – finoman szólva is – katasztrofális, 86 meccséből csak kettőt nyert meg. Mindenesetre ez a tény most sem vette el „Rokko” kedvét az ökölvívástól, ismét magabiztosan, a győzelem reményében lépett ringbe Király Róbert ellen. A meccs képe annyiban volt más, mint Balogh korábbi küzdelmei, hogy ez alkalommal ő próbált dominálni, ezért Király hátrafelé mozogva verte meg. Vasárnap nem kapott nagy verést Balogh, mivel a több mint két évet kihagyó Király is eléggé visszafogott volt, de a győztes személye nem volt kérdéses. Pontosabban szólva a jelenlévők közül csak Balogh Gábor nem értett egyet a pontozók döntésével (40-36, 40-36 és 39-37 Király javára), és percekig ünnepelte magát a ring közepén, majd az egyik bárpultnál folytatta a mérkőzés értékelését.
Király Róbert - Balogh Gábor
Cirkálósúlyban került megrendezésre a Szabó Titusz – Laboda István küzdelem, ami végig parázs küzdelmet hozott, sok látványos, szikrázó ütésváltással. Egyik bokszolónak sem sikerült a másik fölé nőnie, pedig mindketten nagyon akarták a győzelmet, így a kihirdetett döntetlennek egyik fél sem örült, de nem is igazán búslakodott. Ha van a bokszban igazság, akkor ez a döntetlen az volt!
Laboda István - Szabó Titusz
Svájcból érkezett Molnár József ellenfele, Flavio Turelli, hogy egy hat menetesre tervezett nagyváltósúlyú mérkőzésen összemérjék az erejüket. Turelli egy vad, szilaj bikához hasonlított a meccs elején, és egy kicsit meglepte a magyar bunyóst. Molnár a harmadik menettől kezdett el a szó szoros értelmében bokszolni, és a hátralevő menetekben egyértelműen ellenfele fölé nőtt. Turelli vadsága ekkor inkább csapkodásnak tűnt, amit Molnár remekül „elkerült.” A vége 59-55, 59-56 és 59-55 arányú magyar siker, ami nagy dolog, figyelembe véve, hogy Turelli erősen pozitív mérlegű ökölvívó, míg Molnár csak ezzel a győzelemmel került „egálba”.
MolnárJózsef-FlavioTurelli
Félnehézsúlyban rendezték a Marosi György – Zsálek Gábor összecsapást, amely a rendezvény egyik legérdekesebb meccse lett. A küzdelem két, máskor kemény és sokat ütő bokszoló nagy taktikai csatájává vált, ahol Marosi volt az agresszor, Zsálek meg remekül kontrázott. A nehezen pontozható meccset végül megosztott pontozással (58-57, 58-57, illetve 56-58 arányban) Marosi nyerte.
Marosi György - Zsálek Gábor
Nagy Norbert ellenfele Svájcból érkezett, Miguel Blas Martinez személyében, ám a nagyközépsúlyú összecsapás nagyon nem a magyar közönség szájíze szerint alakult. Ugyan az első menetben kifejezetten kiélezett csata folyt a ringben, ám a második körben Martinez kétszer is padlóztatta Nagyot, mindkétszer ballal, ami után a mérkőzésvezető mellett már a magyar sarok is a beszüntette volna a meccset (TKO).
Nagy Norbert - Blas Miguel Martinez
A rendezvény főmérkőzését természetesen Bozai Gyula vívta, aki abban a tudatban lépett kötelek közé Szalai Viktor ellen, hogy ha nyer, akkor december 8-án, Budapesten már a cirkálósúlyú interim Magyar-Bajnoki övért lép ringbe Nagy „Hóhér” József ellen. Szalai viszont két hét múlva a szlovák szövetség nemzetközi bajnoki címéért bokszolhat Szekszárdon, ekképp mindkét bunyósnak dupla kockázat volt a vasárnapi találkozó.
Bozai Gyula - Szalai Viktor
Bozai lépett fel támadólag az első menetben, ám Szalai ekkor szépen állta a sarat, jól kontrázott. A második körben viszont Bozai nagy fölénybe került, komolyan megverte ellenfelét. Ezért kissé érthetetlen volt, hogy a harmadik menetben miért fordult a meccs képe, hisz ekkor Szalai tűnt eredményesnek. Bozai csak az utolsó másodpercekben javított a képen. Aztán a 4. menetben Bozai ismét növelte a nyomást az ellenfelén, aki gyors egymásutánban ötször is kiköpte a foggumit. A második eset után kapta meg az első pontlevonást, a negyedik után a következőt. Flórián Béla az 5. foggumi-kiköpést követően léptette le Szalai Viktort, így Bozai győzött, és készülhet „Hóhér” ellen. És mivel Szalai Viktor sem kiütéssel kapott ki, neki sincs veszélyben a Halász Gábor elleni címmérkőzése.
Bozai Gyula - Szalai Viktor
„Megvalósítottam, amit akartam, úgyhogy elégedett vagyok” – értékelt Bozai Gyula a mérkőzést követően. „Tudom, hogy Nagy József más kategória, de maximálisan felkészült leszek december 8-ára. Ellenfelemnek nagy szíve van, hiszen úgy lett világbajnok, hogy a dél-afrikai mérkőzésén ötször is padlóra került. Nem engem tartanak esélyesnek, de be fogom bizonyítani, hogy nekem is legalább akkora szívem van, mint neki.” 

Mindent összefoglalva, nagyszerű boxestét rendeztek Újbudán, ahol remek környezetben, sok néző előtt, kiváló mérkőzéseket láthattunk.

Partnereink

Partnereink