Vezető hír

Golyó is a hivatásos bunyósok közé lép

Golyó is a hivatásos bunyósok közé lép
Újabb magyar ökölvívó döntött úgy, hogy sikeres amatőr pályafutás után leveszi a fejvédőt és a trikót, hogy a hivatásos bunyósok közt is kipróbálja magát. Sok sikert Golyó!
A profik táborába készül az idei Magyar-bajnokságon is jól szereplő szupernehézsúlyú Bogdán „Golyó” Zsolt, aki idáig az UTE színeiben versenyzett. A nehézsúlyú bokszoló a Profibox Promotion versenyzőjeként osztja majd a pofonokat.

Hamarosan a profik táborában láthatunk egy újabb amatőr ökölvívót, akit sokan csak „Golyó” néven ismernek a szakmában. Bogdán Zsolt már a tavalyi amatőr Magyar-bajnokság után elgondolkodott a profi bokszról, most azonban meg is tette az első lépést, megtalálta promóterét, és megszervezte csapatát.

„Zolival már rég óta ismertük egymást. Nem volt kérdés, hogy őt keresem meg. Találkoztunk és mindenben meg is egyeztünk. A jövőben a Profibox Promotion lesz az a cég, aki irányítja a szakmai pályafutásomat.” – nyilatkozta Bogdán Zsolt.

Ám nem Petrányi lesz az egyetlen ismertebb név a boksz szakmából Golyó pályafutását felügyelő csapatban. A sportoló nem szeretné a véletlenre bízni és szakmai stábjába meghívta ifj. Perutek Jánost is, aki a sajtó megjelenéseit és a személyes menedzsmentjét fogja Bogdánnak igazgatni. Hogy ki lesz az edző, az is hamarosan kiderül, ám a csapat ezt még nem hozta nyilvánosságra.

A nehézsúlyú öklözőt sokan nagyon erős bunyósnak tartják a szakmában, annak ellenére, hogy nem nyert például Magyar-bajnokságot. Ettől függetlenül a profik táborában szép karrier vár rá és Petrányi Zoltán hamarosan be fogja jelenti, mikor és hol lép a kötelek közé új védence. A monokli.com hamarosan hosszabb interjút készít a hivatásos pályafutásra készülő Bogdán Zsolttal.

Partnereink

Partnereink