Profi

Miguel Cotto újra világbajnok lehet

Miguel Cotto újra világbajnok lehet
Szombat este New York-ban, a Yankee-stadionban lép szorítóba a korábbi WBA/WBO váltósúlyú világbajnok, Miguel Cotto a jelenlegi nagyváltósúlyú WBA bajnok, Yuri Foreman ellen.
Miguel Cotto az igazi bajnokok táborába sorolható ökölvívó, aki szombat este ismét magára ölthet egy világbajnoki övet. Cotto ezúttal a nagyváltósúlyúak táborában fog harcolni a WBA bajnok, Yuri Foreman ellen, aki tavaly novemberben szerezte meg ezt a titulust. Éppen azon a napon, amikor Cotto elveszítette WBO váltósúlyú övéz Manny Pacquiao ellen. A szombat esti csata az a mérkőzés lehet, ahol a címvédő elveszítheti övét, hiszen Foreman Cotto személyében egy igazi harcossal áll majd szemben, aki sok nagy háborút vívott már. Harcolt a már említett Pacquiaoval, de megmérkőzött Antonio Margaritoval, Alfonso Gomezzel és Shane Mosley-val is, hogy csak egy pár nevet említsünk. RÁadásul ezek mind címmérkőzések voltak.

Cotto éppen Clottey páncélját töri

Cotto éppen Clottey páncélját töri

Cotto eddigi karrierje során 34 győzelem (27 KO) mellett csak kétszer veszített és már csak ez alapján is igazi klasszis öklözőnek számít. De nem lebecsülendő a címvédő Yuri Foreman sem, akinek eddigi mérlege makulátlan (28 meccs, 28 győzelem, 8 KO), de meg kell jegyezni, hogy amíg Cotto szinte kivétel nélkül nagyágyúk ellen harcolt időről időre, addig Foreman még nem igen harcolt ilyen típusú ellenféllel. A legtöbb mérkőzése is csak 10 menetre volt szabva és ezek legnagyobb része végig is ment. Első igazán komoly mérkőzését talán Daniel Santos ellen vívta meg, aki volt WBA nagyváltósúlyú világbajnok. De ha azt nézzük, hogy Santos már igencsak karrierje végét járja, akkor nincs semmi meglepő Foreman pontozásos győzelmében. Ezért könnyen lehet, hogy szombat este új WBA nagyváltósúlyú bajnokot avatnak New York-ban.


p.sz.

Partnereink

Partnereink