Vezető hír

UBO nemzetközi bajnoki címet szerzett Kiss Zoltán

UBO nemzetközi bajnoki címet szerzett Kiss Zoltán
Ifjabb Kiss Zoltán szerezte meg az Egyetemes Bokszszervezet (UBO) nemzetközi bajnoki övét - és érdemelt ki magyar bajnoki címet - félnehézsúlyban a budaörsi Verda Napok fesztivál keretében megrendezett gálamérkőzésen.
Szombaton a Budaörsi Repülőtér területén, a „Verdanapok” rendezvény keretén belül szervezett ökölvívó gálát a Toto-Box Promotion, ahol az amatőr válogatott lányok küzdelmein, valamint hat hivatásos találkozón izgulhatott a szép számú publikum.

Egy serdülő mérkőzéssel hangoltak a szervezők a gálára. Molnár Tamás, Veres László tanítványa, és Feka Miklós - Mikó László tanítványa - küzdött meg egymással. Jó mérkőzésen Molnár nyert.
Molnár Tamás vs Feka Miklós
Már az amatőr hölgyek is kitettek magukért, parázs, ki-ki meccseket láthatott a publikum, köszönhetően a remek párosításnak. Itt azt kell érteni, hogy igazi presztízs párharcok lettek tető alá hozva, így hiába voltak „bemutató mérkőzések”, izzott a szorító minden összecsapás során.
A lányok a lányok a lányok angyalok, de a ringben ördögök
A hivatásos mérkőzések sorát a Vécsei Péter – Horváth Zoltán küzdelem nyitotta. Vécsei már az első menetben is dominált, fölénye a második menetben is egyértelmű volt. A második menet harmadik percében Vécsei a köteleknél megsorozta riválisát, aki lement, és a számolás után nem tudta folytatni a ringcsatát. Horváth orrából dőlt a vér. (TKO2.)
Horváth vs Vécsei
A Radoslav Boca – Kiss István meccsen végig Kiss „Toto” Zoltán tanítványa irányított, a szlovák vendégbunyós leginkább a levegőt felkavaró parasztlengőivel vétette észre magát, no és azzal, hogy tényleg elég jól bírta a pofonokat. A második menetben ugyan kétszer is számolni kellett Bocára, de a küzdelem a kiírt menetszám végéig „kitartott”. Kiss csak egyszer, a harmadik menetben kapott egy keményet, egyébként szinte hiba nélkül bokszolt. Simán, nagy arányban, pontozásos magyar győzelem született a négy menetes mérkőzésen.
Kiss vs Boca
A Fazekas László – Ambroz Horvath kisváltósúlyú találkozó hamar befejeződött. A szlovákiai bokszoló ugyan megpróbált küzdeni az első percben, de Fazekas hamar az értésére juttatta, hogy ki az úr a ringben. A meccs a második perc végefelé fejeződött be, Fazekas hatalmas jobbosa után, melynek következtében Horvath padlózott. Felállni már nem tudott, így Döry Miklós mérkőzésvezető kiszámolta. (KO1)
Fazekas vs Horvath
A Gabris – Laufer Krisztián könnyűsúlyú találkozó sem tartott sokáig, noha a szlovák versenyző eléggé keményen nekiugrott Kiss „Toto” Zoltán tanítványának. Lafuer ugyan nem került bajba, de látszott, hogy nem ilyen kezdésre számított. És amikor még mindig Gabris volt támadásban, Laufer meg az egyik semleges sarokba szorult, úgy látszódott (elég „sűrű” volt a meccs), hogy a magyar srác egy kemény balhoroggal közbevert, ellenfele meg mint egy krumpliszsák, úgy terült el a padlón. Ez is nagy KO volt!
Gabris vs Laufer
A WBF szervezet harmatsúlyú világelsője, Szebelédi Renáta (Feja Team) a sok csatát megélt Insperger Gabriellával csapott össze. Szebelédi könyörtelen volt ezen az estén, és borzasztó kemény. Alig kezdődött el a mérkőzés, amikor egy jobbegyenessel padlóra küldte ellenfelét, majd a számolást követően a köteleknél újra megsorozta, így Baranyi János ringbíró elölről kezdte a számtant. A meccs ugyan folytatódott, de mérkőzésvezető nem sokkal később beszüntette az egyenlőtlen párharcot (TKO1).
Szebelédi vs Insperger
A rendezvény „legfontosabb” küzdelme egyben a legparázsabb párharcot hozta. Kiss Zoltán „Junior” és Oláh János a félnehézsúlyú Magyar-bajnok címért, valamit az UBO szervezet nemzetközi-bajnoki titulusáért meccselt. Ugyan a pénteki mérlegelésen még barátságos hangulat uralkodott a két bunyós között, de a ringben már nyoma sem volt ennek.
Kiss Zoltán Jr és Kiss Toto Zoltán
A felek igencsak feltüzelve léptek kötelek közé, és bizony nem csak az öklüket, hanem a szájukat is használták. (Kiss ellenfele „fejhasználatát” reklamálta hevesen már a második körtől, édesapja, aki egyben a mestere is, csak nehezen tudta elérni, hogy kizárólag az ökölvívással foglalkozzon.)
Oláh János vs Kiss Zoltán Jr UBO
Az első két menetben Kiss akarata érvényesült, jóval aktívabb volt ellenfelénél, és ez a találatok számában is jelentkezett. A harmadik kör viszont már szoros volt, és ha csak egy kicsivel is, de Oláh tűnt meggyőzőbbnek. A 4. menetben Kiss újított, így újra begyűjtötte a 10 pontot. Az 5. menet viszont érdekesen alakult.
Oláh János vs Kiss Zoltán Jr UBO
Kiegyenlített három percet láthatott a közönség, viszont Döry Miklós – többszöri figyelmeztetés után – fejelés miatt pontot vont Oláh Jánostól. Itt érdemes egy pillanatra megállni. Természetesen az intés nem jelenti azt, hogy az adott menet automatikusan 10-8 arányban a vétlen versenyzőé, jelen esetben Kiss Zoltáné, de ha a ringben nincs túl nagy különbség a bokszolók között, legtöbbször a szabálytalanságot elszenvedő fél kapja a maximális pontot.
Oláh János vs Kiss Zoltán Jr UBO
A 6. menetben viszont Oláh egyértelmű fölényben bokszolt, ahogyan a 7. körben is. De a menet vége előtt nem sokkal Kiss Zoltán Jr. bal szemöldöke nagyon csúnyán felrepedt, így a ringorvos javaslatára Döry Miklós beszüntette a küzdelmet.
Oláh János vs Kiss Zoltán Jr UBO
Miután a mérkőzésvezető egy „vétlen fejelést” nevezett meg a sérülés okának, a szabályok értelmében összesítésre kerültek a pontozókártyák, beleértve a 7., csonka menetet is. A döntés Kiss Zoltán Jr-nak kedvezett (67-65, 68-64 ill. 66-66), így Győryné Tóth Zsuzsanna az ő derekára csatolta fel az UBO és a Magyar-bajnoki öveket.
Oláh János vs Kiss Zoltán Jr UBO
A cikk végére, de koránt sem utolsó sorban, tegyünk hozzá egy szomorú aktualitást: a magyar női profi ökölvívás legeredményesebb klasszisa, a három súlycsoportban megszámlálhatatlan vb-övet jegyző Belinszky Krisztina szombaton a nagyközönség előtt is bejelentette visszavonulását. Neki üzennénk: Szép volt, és köszönjük!
Belinszy Krisztina búcsúztatása, Perutek Jánossal és Kiss Toto Zoltánnal
Zárszóként jegyezzük meg, hogy remek rendezvényt hozott tető alá a Toto-Box Promotion, és aki kilátogatott Budaörsre, az nem bánta meg.

Partnereink

Partnereink