Vezető hír

Világbajnokként kell visszavonulnia Balzsaynak?

Világbajnokként kell visszavonulnia Balzsaynak?
A füle már jobban van, deréksérve miatt azonban elképzelhető, hogy nem folytatja pályafutását Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka. Rosszkor jött a hír, hiszen a magyar ökölvívónak még vannak feladatai.
A 32 éves sportoló az m1 Ma reggel című műsorában mondta el, hogy gerincsérve miatt nincs jó állapotban, s ugyan januárig még vár a pályafutását illető döntéssel, de jelenleg nem jók a kilátásai.

"Jelen állapotomban nem sok jóra számítok - nyilatkozta Balzsay. - Csak egy kicsit dolgoztam a hétvégén, a fájdalom máris lesugárzott a térdemig. Most ez a legnagyobb probléma, még a vizsgálatok eredményére várok. Szenvedek vele." A sérv miatt öt és fél éve az orvosok öt évet jósoltak neki a bokszban, s most már meg kellene műteni. 

Az amatőrként Európa-bajnoki ezüstérmes, a profik között korábban a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú vb-címét is birtokló magyar öklöző mindehhez hozzátette, hogy elért már arra a pontra, amikor nem akar mindenáron a kötelek közé lépni. "Bunyózni még akarok. Ez az Universumtól, a sérüléseimtől és a családomtól függ. De mindenáron már nem. Visszaszereztem az övet, újra csúcson érezhetem magam. Ám a döntés nem egyszerű, két évtizedet töltöttem a ringben, nehéz elszakadni a sportágtól, ezért léptem egyet és a Vasas bokszszakosztályának lettem az igazgatója" - mondta a műsorban.

A WBA-övet augusztusban Ukrajnában szerezte meg Balzsay a hazai Sztaniszlav Kastanov legyőzésével. Mint elmondta, annak a meccsnek a második menetében kapott a fülére egy erős ütést, s a hallása azóta nincs rendben. 10-15 százalékos maradandó halláskárosodást szenvedett, a sérült dobhártyája viszont mára már az orvosi kezeléseknek köszönhetően bezáródott, s ugyan a füle azóta is sípol, már nem zavarja úgy mint korábban.

Partnereink

Partnereink