Hírek

Egedi és Urbán is jó mérkőzést vár magától

Egedi és Urbán is jó mérkőzést vár magától

A Felix Promotion International április 27-i bokszgáláján  Tóth „Barbár” Tamás és Darmos „Gladiátor” József harmadik alkalommal is megküzd egymással, hogy immáron véglegesen pontot tegyenek elhúzódó rivalizálásukra.

Az iroda idei második rendezvényén Tóth „Barbár” Tamás és Darmos „Gladiátor” József harmadik alkalommal is megküzd egymással, hogy immáron véglegesen pontot tegyenek elhúzódó rivalizálásukra.

SportTV által közvetítésre kerülő eseményen kötelek közé lép a WBO (Bokszvilágszervezet) korábbi „Youth” bajnoka, a középsúlyban versenyző Egedi Renátó (15 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen), valamint a feltörekvő cirkálósúlyú Urbán Ferenc (4 győzelem, 0 vereség) is. A két fővárosi ökölvívó egyaránt külföldi riválisok ellen veszi fel a kesztyűket, és mindketten győzelemre készülnek.

„A mostani ígérkezik a legkeményebb ellenfelemnek, ezért még több szakmai munkát végeztünk mint idáig. Izgatottan várom, hogy szorítóba lépjek Fehérváron, mert ez jó erőpróba lehet a későbbi céljaim eléréséhez.” – fogalmazott az ötödik profi meccsére készülő Urbán Ferenc, aki nem titkolja, hogy azért lett hivatásos versenyző, mert szeretne nyomot hagyni a hazai ökölvívás történetében.

 

 

„Jó alapot szolgáltatott a mostani felkészüléshez a februári mérkőzésem, mivel úgy érzem, hogy lendületben vagyok, és sikerült előrelépnem. Éppen ezért jó mérkőzést, és meggyőző sikert várok magamtól Székesfehérváron. Kihozom magamból a maximumot.” – jelentette ki Egedi Renátó.

A várhatóan teltházas publikum láthatja még a fehérvári kedvenceket, Hegyi Barnabást, Márton Balázst és a debütáló Kiliti Tamást, de újra akcióba lép a rég nem látott Kelemen Balázs is.

 

www.felixpromotion.com

Partnereink

Partnereink