Hírek

Tüzes búcsúra készül Bozai Gyula

Tüzes búcsúra készül Bozai Gyula

A Felix Promotion International december 14-én, Budapesten rendezi az esztendő utolsó televíziós bokszgáláját, ahol ismét viszontláthatjuk Magyarország legjobb profi ökölvívóit.

Az Angyalföldi Sportközpontban (korábban Láng Sportcsarnok) megrendezésre kerülő eseményen ismét és most utoljára kötelek közé lép a korábbi cirkálósúlyú magyar bajnok Bozai Gyula, hogy a ringből inthessen búcsút emlékezetes pályafutásának. Bozai tavaly tavasszal bokszolt utoljára, és úgy tűnt, hogy többé már nem fog kötelek közé lépni, hisz új szerepkörében, a „Magyar Ring” szakértőjeként valósággal lubickolt az M4 képernyőjén.

„Senki előtt nem titok, hogy már benne vagyok a korban, és a testem már nem úgy reagál a terhelésre, a fogyasztásra, mint korábban, és sorban jöttek a sérülések is. De a döntés meghozatalában nagy segítséget nyújtott Tóth Tamás és Darmos József is, hisz velük bokszoltam az utolsó két mérkőzésem. Ellenük a ringben éreztem, hogy már nem vagyok képes ugyanarra a teljesítményre, mint korábban. A vágy, hogy még egyszer kötelek közé lépjek, októberben, Salgótarjánban érkezett meg, majd kis idővel később Rácz Félix, aki ezek szerint gondolatolvasó is, fel is ajánlotta a búcsúmeccs lehetőségét.” – beszélt elhatározásának okairól.

Bozai minden mérkőzésén tűzbe borította a szorítót, és ez nem lesz másként december 14-én sem. „Tehetnék olyan kijelentéseket, hogy megpróbálok a búcsúmérkőzésemen játszani, és az ökölvívás technikai szépségét megmutatni a közönségnek, de ismerem magamat, így ezt senki ne várja tőlem. Úgyhogy az utolsó mérkőzésemen is egy folyamatosan támadó, lelkes, az utolsó leheletéig küzdő Bozai Gyulát láthat majd a közönség!”

 

 

Bozai Gyula rengeteg nagy küzdelemben vett részt bokszpályafutása során. Arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb a sportágban eltöltött idő alatt, némi gondolkodás után a következőket mondta el. „Még aktív labdarúgóként, 28 esztendősen kezdtem el bokszolni, és senki nem ajánlotta, hogy mérkőzéseken is megméressem magam. Köztük volt egy ismert ökölvívó mesteredző is. Neki azt mondtam, hogy fog még nekem gratulálni, amikor bajnok leszek. Ezért arra vagyok a legbüszkébb, hogy amikor magyar bajnok lettem, ő az elsők között jött oda hozzám, és külön jól esett, hogy láttam, szívből jött a gratulációja!”

Ezen az eseményén láthatjuk még az amatőrként junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok, olimpikon Bacskai Balázst, a közönség feltétlen szimpátiáját élvező Harcsa Norbertet, a korábbi WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnok Kovács Zoltánt, valamint a cirkálósúlyú Magyar-bajnok Darmos Józsefet, illetve az őszi versenyszezonban debütált Urbán Ferencet is. A pontos programot, beleértve az ellenfeleket, a Felix Promotion International a következő hetekben folyamatosan hozza nyilvánosságra.

 

felixpromotion.com

Partnereink

Partnereink