Fury Vs. Wilder záró epizód

"Once And For All"
Azaz egyszer, s mindörökké.
Az október 9.-én, Nevadában megrendezésre kerülő harmadik kör elnevezése ez, amit a WBC nehézsúlyú sztárja Tyson Fury ("The Gypsy King") és a szintén WBC korábbi bajnok Deontay Wilder ("The Bronze Bomber") vívnak majd.
Egyszer, s mindörökké, hiszen a trilógia befejező epizódjához érkezünk el, most szombaton.
Lássuk csak:
Az első kör majd' 3 évvel ezelőtt, 2018 decemberében zajlott le, aminek kétes "döntetlen" kimenetele, a mai napig borzolja a keménymag rajongótábor idegeit.
2020. februárjában a páros ismét lehetőséget kapott a bizonyításra, amikor is Fury a 7. menetben TKO-val bizonyított is.
Aztán jött egy kis huzavona, Covid, NFL közvetítési idővel összeütközés, ésatöbbi, így Fury már el is engedte volna a maga részéről a dolgot, mondván túl körülményes a bout megszervezése, állandóan tologatják az időpontot, szóval egész egyszerűen kivan a répája...
Wilder sem hagyta szó nélkül, egy komment videóban azt állította, hogy Fury CSALT a második eseményen, és csak így tudott nyerni.
Jogi eszközöket is be kellett vonni végül, de aztán egy pozitív Covid-teszt kiheverése után Fury-nak nem volt választása, mint kitűzni a harmadik menet időpontját.
Egészen kacifántos sztori, reméljük megéri majd a sok hűhót a szombati összejövetel!
Kép: CBS Sports