Beharangozók

Klitschko vs Brewster beharangozó

Klitschko vs Brewster beharangozó
A Compubox segítségével elemezzük a szombati, WBO nehézsúlyú világbajnoki csata esélyeit.
Wladimir Klitschko (42-2, 39 KO) szombaton megkísérli visszaszerezni WBO nehézsúlyú koronáját, melyet tavaly a dél-afrikai Corrie Sanders óriási meglepetésre, egy brutális kiütéssel szerzett meg az abszolút esélyes ukrántól. Ellenfele az eddig komolyabb eredménnyel nem rendelkező amerikai Lamon Brewster (29-2, 26 KO) lesz.
Wladimir a vereség óta már két kiütéses győzelmet jegyzett, Fabio Moli egy menetet sem húzott ki, míg az amerikai Danell Nicholson elég gyenge teljesítményt nyújtva is csak négy menetig húzta a fiatalabbik Klitschko fivér ellen. Fontos tényező lehet, hogy Lennox Lewis visszavonulása után legendás edzője, Emanuel Steward átvette a Wladimir felkészítésének irányítását.

Wladimir abszolút esélyesként lépett ringbe tavaly márciusban a veterán, fordított alapállású Sanders ellen. Két perccel a kezdő gongszó után azonban a dél-afrikai egy csattanós balkezes bombával először megrendítette, majd egy újabb sorozattal a közönség legnagyobb döbbenetére padlóra küldte az atlantai olimpia szuper-nehézsúlyú aranyérmesét. Wladimir az első menetet egy újabb padlózás után még túlélte, de a második menet ugyanúgy folytatódott, ahogy az első véget ért: két újabb padlózás kevesebb, mint fél perc alatt; és Sanders máris világbajnoknak tudhatta magát, mindössze 17 betalált ütéssel.

Wladimir a WBO címet 2000 októberében Chris Byrd legyőzésével hódította el; bosszút állva bátyja hét hónappal korábbi, vállsérülés okozta TKO vereségéért. Byrd élete egyik legnagyobb verését kapta a mérkőzésen: kétszer padlózott és mindkét szeme csúnyán bedagadt; de az amerikai kibírta a 12 menetet, így Wladimir "csak" pontozásos sikert aratott. A mérkőzésen Wladimir 59 ütést indított menetenként (12-vel többet a nehézsúlyú átlagnál), köztük 33 jabet (14-el több a súlycsoport átlagánál). Byrd ütéseinek 31%-a talált.
Klitschko a szebb napokat is látott Jameel McCline és Ray Mercer ellen aratott győzelmei inkább edzéshez hasonlítottak.. A 198 cm magas McCline mindössze 31 ütést indított menetenként, a jabek tekintetében Wladimir 107-32 arányban múlta őt felül, mielőtt az amerikai sarka a tizedik menet után feladta a mérkőzést. Wladimir átlagosan 43 ütéssel próbálkozott menetenként, 42%-os találati mutatóval; és power punch-ainak közel a fele is talált (76/156), miközben vajmi kevés ellentámadással kellett számolnia. A 41 éves Mercer még inkább bokszzsák szerepet töltött be: már az első menetben padlóra került, és egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy bármit is tudna kezdeni a meccsen. Wladimirnek több ütése talált (193), mint amennyit Mercer egyáltalán elindított (124). Wladimir bombáit halálos pontossággal juttatta célba (104/167, 62%), míg Mercer mindössze 10-zel (!!) próbálkozott hat menet alatt!

Kérdés, hogy Brewster hogyan került egy, a négy legnagyobb között számon tartott szervezet ranglistájának élére? Talán 2002 decemberében Tom Martin (23-2) felett aratott kiütéses győzelmének köszönheti ezt; mindenesetre Martin két addigi vereségét a kubai Jorge Luiz Gonzalez és Aaron Conway ellen szenvedte el, akikről éppenséggel nem mondható el, hogy a súlycsoport elitjébe tartoznak.
Brewster sima pontozásos vereséget szenvedett 2000 októberében Charles Shuffordtól, akinek legnagyobb "eredménye", hogy ő alakíthatta George Foremant az "Ali" c. filmben. Shufford hat meneten keresztül állta a sarat Wladimir ellen 2001 augusztusában, és menetenként átlagosan 3 (!!) ütéssel próbálkozott. Ennél még Mercer is többre volt képes. Brewster 33 ütést indított menetenként Shufford ellen, mindössze 23%-os hatékonysággal dolgozva. Jabek tekintetében még ennél is rosszabb teljesítményt nyújtott, 21 kísérletéből mindössze 18% talált. Shufford menetenkénti 42 próbálkozásából 38% talált.
Brewster másik vereségét Clifford Etienne ellen szenvedte el. Etienne simán Brewster ütőtávján belülre tudott kerülni, és power punch-ainak 52%-a talált, menetenként 64 ütést indítva. Etienne-t hétszer küldte padlóra Fres Oquendo, Mike Tysonnak pedig mindössze 49 másodpercre volt szüksége a kiütéshez. Etienne ellen Brewster mindössze 42 ütést, ebből csak kilenc jabet tudott indítani menetenként. Tulajdonképpen csoda, hogy nem adta fel a mérkőzést, hiszen a tíz menet alatt gyakorlatilag momentuma sem volt.

Nehéz elképzelni, hogy Brewster megnyerheti ezt a mérkőzést. Nem elég, hogy fizikailag is óriási hátrányban van (16 cm magasság-, és kb 6 kg súlybeli különbség), eleve nem kiemelkedő tehetség; még rozsdás is. Az elmúlt 15 hónapban összesen 3 menetet töltött a ringben. Wladimirban ugyan még mindig élhet a tavalyi vereség borzalmas emléke, de mát túl van két sikeres felhozó meccsen, és a sarkában ott áll Emanuel Steward is. Brewster ráadásul nem egy nagy ütő, és technikailag nem elég képzett ahhoz, hogy 12 meneten keresztül feltartóztassa az ukránt. Wladimir valószínűleg idő előtt befejezve a mérkőzést visszaül a WBO szervezet trónjára, és amennyiben bátyja is sikerrel veszi a Corrie Sanders elleni meccset, megvalósulhat a testvérek régi álma: egyszerre lesznek világbajnokok.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink