Még ma is sok bokszolónak, többek között Mike Tysonnak is példaképe az egykori világbajnok.

William Harrison Dempsey 1895. június 24-én a Colorado állambeli Manassa-ban látta meg a napvilágot. A koldusszegény család 11 gyermeke közül ő volt a kilencedik. Mindössze nyolc osztályt végzett, majd bányászati ill. mezőgazdasági munkákból tartotta fenn magát. A 16 évesen utcára került Dempsey hamar megtanulta, hogyan kell megkeresni a mindennapi betevőt. Akkoriban nagyon nehéz volt az életben maradás, még egy Amerikában élő utcagyerek számára is. Az egyetlen megélhetési forma a szegény családból származóknak, a bányák és a fakitermelő üzemek voltak. A felnőttek számára is embertelen és elviselhetetlen körülményekben edződött, és nézett farkasszemet az élet mindennapos nehézségeivel Dempsey.


De Harrison kitartó volt, és később két bokszoló bátyjának köszönhetően megismerkedett az ökölvívással. Hamar megtetszett neki a sport eme műfaja, és egy-két hónap elteltével már, az utcán és bárokban megrendezett kisebb mérkőzéseken keresete meg a kenyérrevalót. 1914-ben Dempsey felvette a Jack nevet, amellyel később beiktatták a boksz halhatatlanjai közé.


Még ebben az évben találkozott - Jack Kerns-el a San Francisco-i menedzserrel. Kerns-nek azonnal megtetszett, a nem túl technikás, de erős robosztus felépítésű Dempsey, és nyomban szárnyai alá is vette, így elkezdődött minden idők egyik legjobb nehézsúlyú öklözőjének profi pályafutása. Kerns volt az aki elindította a pályán, és megtanította neki a boksz alapjait, majd könnyebb ellenfeleket szerezvén a megfelelő felkészülést is biztosította a leendő bajnoknak. - 1914-től 19-ig Dempsey 70 mérkőzést vívott, amiből csak négyszer hagyta el vesztesen a szorítót. Olyan ellenfeleket győzött le, mint Ed (Gunboat) Smith, aki 13-ban még fehér világbajnok volt, vagy Bill (KO) Brennan, de még említést érdemel Battling Levinsky és Fred Futon is, akik a húszas évek meghatározó ökölvívói közé tartoztak.

- 1919. július 4-én következett az első világbajnoki meccse, a 115 kilót nyomó Jess Willard ellen.

A majd 30 kilóval könnyebb és egy fejjel alacsonyabb kihívó Dempsey eltörpült a Pottawatomie-i óriással szemben. De a "Jack a gyilkos óriás" becenévre hallgató Willard mindösszesen három menetet bírt ki Dempsey ellen. A küzdelem már az első menetben eldőlt mikor is a behemót Willard hét alkalommal padlóra került. Az utolsó leütés a menet vége előtt volt, és ebből Willard már nem tudott felkelni. Így Pecord bíró a magasba emelte Dempsey kezét és a tömeg ünnepelni kezdte az újdonsült világbajnokot. De ekkor Willard segédei jelezték, hogy míg a bíró hétnél járt a számolásban már a gong megszólalt, és nem volt mit tenni, a mérkőzésnek folytatódnia kellett. Dempsey már a ringen kívül volt, amikor szorítósarka értesült a döntésről, így azonnal rohant, hogy nehogy Ő legyen a vesztes, amiért elhagyta a ringet. Ekkor még Willard sem sejtette, hogy jobban tette volna, ha nem folytatja a mérkőzést. Ugyanis Dempsey a következő két menetben több helyen eltörte az óriás állát, két bordáját szintúgy, és Willard-nak legalább négy foggal kevesebb lett a mire a gong a harmadik menet végét jelezte. Ekkora már a bíró sem nézte jó szemmel a teljesen egyoldalú mérkőzést, és beszüntette a kíméletlen mészárlást, és kihirdette az új világbajnokot. Willard oly annyira nem látott egyik szemére sem, hogy a közönség soraiból néhány rajongója kísérte az öltözőbe, a magatehetetlen bukott bajnokot.



A 82.000 néző felállva éltette a bajnokot. Dempsey nagyságát bizonyítja még az is, hogy Willard a mérkőzés előtt három évvel Jack Johnson-tól szerezte meg az övet, és abban az időben véletlenül senki sem érhetett fel a csúcsra, és szervezetek hiányában "csak egy bajnok" volt az egész világon.



Következő mérkőzése 1920. szeptember 6-án elég érdekes körülmények között zajlott. Az ellenfél Billy Miske, aki szintén jó barátságban volt a bajnokkal. Történ ugyanis, hogy a betegeskedő és már nem túl fiatal Miske egy betegségre hivatkozva kérte meg Kerns-t, hogy szervezze meg a Dempsey elleni meccset, hogy pénzhez juthasson. Kerns teljesítette a kérést és közösen Flyd Fidzsimmonts-al megrendezték a találkozót. A nem túl látványos meccsen Dempsey a harmadik menetben kiütötte Miske-t. Dempsey és Kerns 55 ezer dollárral, míg Billy 25 ezerrel lett gazdagabb.

Még ezen év decemberében újra ringbe lépett Dempsey Bill "KO" Brennan ellen. A Madison Sqare Garden-ben megrendezett összecsapáson a 12-ik menetben KO-val nyert Dempsey, és ezzel visszavágott a korábban őt legyőző Brennan-nak. Ezzel a mérkőzéssel Dempsey már 100 ezer dollárt vágott zsebre. Kerns már szervezte az újabb visszavágót, de Brennan időközben a szesztilalom hajnalán egy illegális kocsmát üzemeltett, ahol is egy társasággal összeszólalkozott, akik pár nappal az incidenst követően lelőtték a bokszolót. Így kerülhetett sor a Carpentier elleni mérkőzésre.

1921. július 2-án Dempsey, Georges Carpentier elleni összecsapásán rekordot állított fel. Ezen a Jersey City-ben, 90.000 néző előtt megrendezett mérkőzésen az összbevétel ugyanis nem kevesebb, mint 1,8 millió dollár volt.

Ha ma valaki megkérdezne egy bokszrajongót Jersey City-ben, mi volt a valaha történt legnagyobb esemény, akkor kapásból azt vágná rá, hogy az 1921. július 2-i, Jack Dempsey Georges Carpentier elleni világbajnoki mérkőzése.

A mérkőzés Promotere Tex Rickard, aki később baráti kapcsolatba került Dempsey-vel a "Jó és a rossz harca" elnevezést társította a küzdelemnek. Természetesen Rickard forgatókönyvében a gazfickó szerepet Dempsey kapta, míg a világháborús hős francia Carpentier-re esett a jó szerepe. E mellett a ringben is két különböző stílust képviseltek, hiszen a marcona külsejű és agresszív Dempsey-el ellentétben, Carpentier egy jóvágású, finom úriember volt. A kettejük kapcsolata Rickard halálával szakad meg, amikor is a híres promóter a halálos ágyán így búcsúzott Dempsey-től: "Mintha ma lett volna olyan tisztán emlékszem a Capentier elleni meccsre. Tudnod kell Jack én mindig bíztam benned, akkor is és most is. És boldog vagyok, hogy akkor a stadionban a győzelem után én emelhettelek a magasba." A nyílt arénában megrendezett találkozó volt a történelemben az első olyan világbajnoki mérkőzés, amit a rádió élőben közvetített.

Carpentier komolyan hitt abban, hogy a nyolc kilóval nehezebb Dempsey ellen valódi eséllyel léphet a kötelek közé. Ám már az első menetben kiderült, hogy ez nem így van. Dempsey egy pillanatnyi kétséget sem hagyott a felől, hogy ki a bajnok. Már a második menetben a kötelekhez szorította a franciát, akit csak a gong mentett meg a kiütéstől. De a negyedik menetben már nem volt kegyelem, padlóra küldte ellenfelét, aki ugyan kilencre fel tudott állni, de egy bal majd egy jobbos bomba után véget ért a találkozó. Két évvel később a Montan-i Shelby-ben került sor a Tommy Gibbons elleni címmérkőzésre. Kearns és Dempsey 310 ezer dollárt kért a kisváros bankjától, akik nagy bevételre számítva vállalták a mérkőzés költségeit. Ám a hazai bajnok Gibbons-ra mindössze hétezer néző volt kíváncsi. Ami a bank csődjét jelentette, és emellett mivel Dempsey-t kénytelenek voltak kifizetni, Gibbons a veresége mellett üres zsebbel távozott a szorítóból. A mérkőzés egyébként tizenöt menetig tartott, és Dempsey csak pontozással tudta legyőzni ellenfelét.


Soron következő címvédő meccse az argentin Luis Firpo ellen volt 1923-ban. Firpo Willard-hoz hasonlóan majd kétszer akkora volt mint Dempsey, ám a rövid két menetig tartó küzdelem, hatalmas izgalmat hozott a nézők számára. Dempsey már az első menet első két percében nem kevesebb, mint hétszer küldte padlóra az óriást. De Firpo mintha mi sem történt volna felállt, és sorozni kezdte a bajnokot. A megkábult Dempsey a köteleknek esett, és csak nagy nehézségek árán tudott talpon maradni a menet végéig. Egyik ütése olyannyira eltalálta a bajnokot, hogy az kiesett a ringből, és az újságírók segítették vissza. De a második menetre sikerült regenerálódnia és kétszer ismét leütötte az argentint, majd ahogy felállt Firpo, Dempsey rögtön megtámadta, mivel ekkor még nem volt szabály arra, hogy a leütést követően az ellenkező sarokba kell menni, amíg a bíró számol. Ebből már nem tudott Firpo felkelni és így Dempsey ötödször is megvédte címét. A mérkőzés után a New York-i bokszszabályzatot módosították, hogy ehhez hasonló események továbbá ne következhessenek be. A meccs összbevétele itt is meghaladta az egy millió USA dollárt, és ne feledjük, hogy 1923-at írtunk.

Dempsey és felesége Estelle Taylor

Dempsey időközben Estelle Taylor színésznővel kötött házassága miatt megvált menedzserétől Jack Kerns-től, mivel felesége és menedzsere elképzelései nem egyeztek meg Dempsey jövőét illetően. Három év elteltével 26-ban következett élete legnehezebb mérkőzése a szintén amerikai Gene Tunney ellen. Tunney félnehézsúlyú amerikai bajnok volt, sőt még a felejthetetlen Herry Greb-et is sikerült legyőznie. Sorra megvervén Dempsey előző ellenfeleit már nem volt hátra csak maga a bajnok. Dempsey az utolsó mérkőzése óta eltelt három évet filmezéssel és szórakozással töltötte, és az edzésekről rendre elmaradozott. A közvélemény sem támogatta Dempsey ez irányú lépéseit, mégis a Philadelphiában visszatérő bajnokot 130 ezer rajongó várta, aki mind a "Manassa-i Marcangolót" szerették volna látni.

Azonban a három év szünet jól látszott Dempsey erején és mozgásán is. Az első két menetben már mindenki látta, hogy sötét felhők kezdtek gyülekezni a bajnok feje fölött. Azok az ütések, amivel korábban Firpo-t vagy Willardot leterítette, Tunney-n meg sem látszottak. Ez nagyrészt Dempsey fizikális felkészültségének és Tunney jó ütésállóságának volt köszönhető.

Az első három menet a kihívó fölényével telt. Dempsey nem tudott mit kezdeni a sokat mozgó és nagyon sok egyenest ütő Tunney-val, aki szép lassan nekilátott felőrölni a bajnok így is harmatos kondícióját. Tunney egy jobbal komolyan eltalálta Dempsey-t aki szemmel láthatólag megtorpant és a lábai is megroskadtak a hatalmas jobbos után. De a bajnok egy pár másodperc után már újra a régi volt ám az álla komolyan megsínylette Tunney ütését. Dempsey ezután taktikát váltott és a tőle megszokott görnyedt, kicsit mélyre hajló testtartással próbálta testen dolgozni Tunney-t. De a kihívón ezzel sem tudott kifogni, hiszen Tunney vagy hárította, vagy egyszerűen kimozogta Dempsey-t, és közben folyamatosan szurkált jobbal és ballal egyaránt. A menet végére a bajnok fájdalmas arccal ment a sarokba, míg Tunney-n az abszolút magabiztosság és nyugodtság látszott. Ettől kezdve a korábban a szorítósarkából kirontó Dempsey most csak cammogva lépdelt a ring közepe felé, mintha már előre látta volna az elkerülhetetlent. A harmadik menetben Tunney ismét a kötelekhez szorította Dempsey-t. Ugyanis a bajnok esetlen jobbhorga olyannyira a levegőt hasította, hogy a lendülettől a kötélnek esett. Ekkor Tunney rendesen megsorozta de komolyabb kárt nem tudott tenni Dempsey-ben. A negyedik menetben viszont a bajnok magára talált és kemény jobb horoggal eltalálta Tunney-t aki a kötélnek esett, és a mérkőzésen először komoly bajba került. A tömeg eufórikus hangulatban kezdte buzdítani a bajnokot, aki a sarokba szorította kihívóját. És mindenki az elsöprő szélvihart várta, amit Dempsey eddigi meccsein már oly sokszor megmutatott. Most is nekirontott ellenfelének, hogy megmutassa a három év kihagyás mit sem jelentett számára, de sajnos ez nem így volt. Egyszerűen pár ütés után a kezei farönkként mozogtak, és a fáradtságtól gyöngék voltak. Tunney egy pillanat alatt kikerült a szorításból és egy jobbegyes, majd még egy és végül egy jobbkereszt és máris Dempsey-nek kellett hátrálnia. A bajnok így még ezt a menetet sem tudta megnyerni. Az esős éjszakában a 132 ezer ember számára nyilvánvalóvá vált, hogy Dempsey a félelmetes és legyőzhetetlen harcos, most nem az az ember, aki egykor volt. A hatodik menetben Dempsey minden erejét összeszedve, még utoljára megpróbált újítani. Távolról indított egyeneseket, és próbált ütéstávon kívül maradni, ám ezzel sem sikerült túljárni ellenfele eszén. Tunney ebben a menetben is többször tisztán eltalálta, és Dempsey a menet végén már vért köpködve ment a sarokba. Egészen a tizedik menetig nagy küzdelem volt, ám szinte minden esetben Tunney volt, aki jobban jött ki az adok kapokból. Tunney sikeresen kikerülte a bajnok ütéseit és folyton mozgásra kényszeríttette azt, ami az egész mérkőzésen nagyon zavarta Dempsey-t aki, a negyedik menetben beszedett balhorog után, a tizedik végére már a bal szemére szinte semmit sem látott. Dempsey mindent megpróbált a tizedik menetben, de már nem tudta megfordítani a mérkőzést, sőt Tunney még nagyobb verést mért a bajnokra. Az egész meneten keresztül ütötte, majd a kötélnek szorítva testen és állon is többször eltalálta. Dempsey aki képtelen volt már a védekezésre is, csak a köteleknek köszönhette, hogy nem esett össze. A gong megszólalt és Dempsey ingatag lábakon elindult a sarokba. Az arca véres volt a szeme alatt nagy vágás tátongott, és az álla is nagyon csúnyán nézett ki.

Egyértelmű volt, hogy a "Mannassa-i Marcangoló" vereséget szenvedett. A tömeg zúgolódott, az eső pedig még mindig szakadt, mintha magát Dempsey-t siratnák az égiek is. A bajnokra nem lehetett ráismerni, az a világ amiben élt, és amiben az őrjöngő tömeg, a legyőzhetetlennek látszó harcos történetétét tovább gombolyíthatta volna, egy szempillantás alatt szertefoszlott. A népbálvány és fantasztikus egyéniség, az egyszerű Manassa-i bányász elbukott.

Dempsey a meccs után sportemberhez méltóan elismerte, hogy Tunney jobb volt. Amikor a felesége megkérdezte tőle, hogy mért kaptál ki, röviden a máig sokak fülébe csengő pár szóval válaszolt: "Drágám, elfelejtettem elhajolni". Közel egy éven keresztül nem mérkőzött senkivel, csak a Tunney elleni visszavágó járt minden gondolatában. De ahhoz, hogy kihívhassa a bajnokot előtte meg kellett mérkőznie Jack Sharkey-val. Sharkey nem jelentett komoly veszélyt Dempsey számára. Hét meneten keresztül végig fölényben volt, majd egy balhoroggal padlóra küldte ellenfelét, aki nem tudta folytatni a küzdelmet. A mérkőzés után ugyan sokan megjegyezték, hogy a győzelmet jelentő ütés mély volt, de ezt később már senki sem boncolgatta. Következhetett a visszavágó 1927. szeptember 22-én Chicago-ban. Több mint 104 ezer néző előtt megrendezett esemény ismét rekordot döntött, a maga 2,65 millió dolláros összbevételével. Egyes állítások szerint Dempsey ezért a mérkőzésért 710 ezer dollárt kapott, míg az elsőn 450 ezer dollár ütötte a markát. De Tunney sem panaszkodhatott, a maga 900 ezer dollárjával, míg a cím elhódításáért 200-et rakott zsebre. Dempsey-en látszott, hogy sokkal felkészültebb, mint az első meccsen, de a végén ez mégis kevésnek bizonyult. Már nyoma sem volt a dühöngő és mindent elsöprő Manassa-i gladiátornak. Dempsey megfontolt és eltökélt volt. Ezen a mérkőzésen már jóval többször eltalálta Tunney-t, és a találkozó képe sem volt már olyan egyhangú, a rajongók egész végig kiegyenlített küzdelmet láthattak.

A mérkőzést felváltva irányították, de a tisztább találatok nagyobb hányadát Tunney-nak sikerült bevinnie és ezzel sorra nyerte a meneteket.

De a hetedik menetben a megközelítőleg 60 millió ember hallotta a rádióbemondó ordítását az éteren keresztül, mikor Tunney a földre került. Dempsey egy irtózatos erejű balhoroggal eltalálta a bajnokot, majd a követő balegyenes a köteleknek repítette a Tunney-t. A harmadik, és végzetes ütés ismét egy állcsúcson ért balhorog volt. Tunney elterülve és magatehetetlenül feküdt a ring padlóján, Dempsey pedig a 100 ezer ember üvöltő hangorkánja közepette, a bajnok mellett várta, hogy az fölálljon. De amint azt a mérkőzés előtt pár évvel már bevezették az ellentétes sarokba kellett volna mennie, de mivel ezt nem tette meg a bíró átvezette, és ezzel Tunney értékes másodperceket nyert. Dempsey-nek szokása volt, hogy a leütés után közvetlen az ellenfél mellett maradt, hogy ha az feláll, akkor azonnal lerohanhassa. De most ez a harciasság okozta a vesztét. Ugyanis Barry bíró felszólította, hogy menjen a semleges sarokba, de Dempsey kijelentette, hogy Ő bizony nem megy. Végül is sikerült a Dempsey-t rendre inteni, de eddigre már a helyett, hogy hatnál járna, még csak egyet mondott Barry bíró. Tunney a padlón ült, és teljesen kábult volt. A kilencedikre mégis sikerült valahogyan összeszednie magát és folytatni tudta a küzdelmet. Az a 14 másodperc, amit Tunney a padlón töltött örök vita a boksztörténelemben. Akik közvetlen a ring mellett ültek, azok állították, hogy a bajnok nem volt olyan állapotban, hogy fel tudott volna időben állni, tehát gyakorlatilag Dempsey megnyerte ezt a mérkőzést.
Az utolsó menetekben Tunney ismét magára talált, és visszavette az irányítást. És végül többségi döntéssel megtartotta az övet. Tunney elismerte, hogy nem emlékezett rá, amikor Barry bíró Dempsey-t az ellenkező sarokba terelte, mert kábult volt, mindamellett később maga Dempsey is belátta, hogy sokba került, hogy nem tartotta be a szabályokat.

Dempsey a mérkőzés után soha többé nem húzott kesztyűt.

Jack Dempsey úgy vonult be az amerikai történelembe, mint a valaha élt legnagyobb harcos, akit a föld a hátán hordott. Elcsépelt jelző, hogy félelmetes harcos, de aki Willard-ot, vagy Firpo-t két menet alatt letudta győzni, az igazán megérdemli, hogy ilyen jelzőkkel méltassuk nagyságát. Dempsey a 20-ik század bokszolói között előkelő helyet érdemel. Ő volt az az ember aki, ahogyan a mesékben lenni szokott, a poros kisvárosból felemelkedve eljutott egészen a csillagokig. Nevét szinte az egész világon ismerték. Számtalan könyv és írás jelent meg róla, és a mai napig nem feledik sehol a földkerekségen. Ám nem szakadt el teljesen a boksztól, ugyanis mérkőzéseket szervezett, amelyeken ő maga bíróként vett részt. Időközben elvált feleségétől, és szinte minden vagyonát elvesztette üzérkedéseivel. A második világháborúban a parti őrség parancsnokaként vett részt. A háború befejeztével nyitott egy igen népszerű éttermet New Yorkban, ahol többek között gyakori vendég volt maga Max Schmeling is. Dempsey 1983. május 31-én halt meg.


"Minden verejtékszagú, a rajongók sikítanak az apró helyiségben. Két egymásba kapaszkodó bokszoló kétségbeesetten próbálja kihasználni ellenfele legkisebb hibáját. A küzdelem kettejük között egyre csak fokozódik. Az ellenfél már kezd fáradni. A félelem kezd kiülni az arcára, ahogyan Dempsey száguldó ökle egyre és egyre közelebb ér. A szemek lassan összezáródnak, mert tudják, hogy egy erős és vad ütés következik. Az ellenfél teste megremeg, s a földre rogy, és füleiben már csak a tömeg eltorzult hangja vísszhangzik. Győzött Dempsey! Így történt ez mindenkivel, aki a 20-as években szembenézett a félelmetes és legyőzhetetlen Jack Dempsey-el."

Profibox.hu 2002.
Molnár Miklós