Hírek

Az olasz legenda szép győzelme Budapesten

Az olasz legenda szép győzelme Budapesten
A Zuglói Sport- és Szabadidő Központban szombat este megrendezett mérkőzésen a veterán olasz Gianfranco Rosi, egyhangú pontozással megvédte az IBF Mediterrán középsúlyú bajnoki címét.
A jóiramú és küzdelmes mérkőzésen Rosi mindjárt az első menetben magához ragadta az irányítást, és folyamatos nyomás alatt tartotta francia ellenfelét, aki apró szabálytalanságokkal, fogásokkal próbálta meg széttördelni az olasz legenda támadásait. A magyar versenyengedéllyel, és a Blue Alligator színeiben bunyózó Rosi szép megoldásaival nagyon hamar maga mellé állította a szakértő közönséget.
Az első lendület a negyedik menetig tartott, és ekkor jött el az első holtpont Rosi számára, melyet Christophe Karagoz intenzív támadásokkal, főleg testre mért ütésekkel a maga javára is fordított, de a lendület a menet végét jelző gongszó után abba is maradt. Ezután két kiegyenlített menet következett, - melyet, ha szűken is - az olasz bunyós nyert meg a pontosabb találataival. Érdekes volt a közönség véleménye is - akik ugyan az olasz versenyzővel szimpatizáltak inkább - ugyanis nem nagyon bíztak benne, hogy a veterán talján végig fogja bírni kondícióval, de mint az később kiderült, tévedtek.


A hetedik menetet aztán szűken ismét a francia nyerte, de ezzel mintha el is lőtte volna minden puskaporát. A nyolcadik menettől kezdve egyre több volt a taktikai szabálytalanság mindkét oldalon, és egy vétlen fejelés következtében mindkét bunyós megsérült, de rövid ápolás után folyatódott a küzdelem.

Az utolsó előtti menetre még egyszer és utoljára felszívta magát a francia, és amolyan mindent egy lapra feltéve támadott, de Rosinak a rutinjával sikerült kivédekeznie a menetet, így elmaradt a trónfosztás, ugyanis az utolsó menetben már nem sok minden történt. Gianfranco Rosi (62-5-1) őrizte a biztos előnyét, míg Karagoz szórványos támadásaiban nem volt átütőerő, így az olasz bunyós fölényes (119-109, 118-110 és 117-111 arányú) pontozással megvédte IBF Mediterrán bajnoki övét, melyet Benedetto Montella (IBF alelnök) és Győryné Tóth Zsuzsanna IBF főellenőr csatolt a bunyós derekára.


A mérkőzés után a közönség még sokáig tapsolt a két versenyzőnek, majd a Zuglói Boksz Club vezetőedzője, Badari Tibor, illetve a Blue Alligator tulajdonosa, Győry József személyesen is gratulált a győztesnek, és elismerő szavakkal méltatták a még ma is zseniális bunyós teljesítményét.

Úgy hírlik, hogy Rosi legközelebb már világbajnoki mérkőzésen bizonyíthat Katarban.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink