Bamberg: Turgonyi és Szabó túl a mérlegelésen

Mindig különleges alkalom, amikor két veretlen profi ökölvívó csap össze. Cirkálósúlyban az egykori amatőr válogatott Turgonyi Bálint (9-0-0) a legfigyelemreméltóbb feltörekvő hazai ökölvívó, aki élete mérkőzését vívja a német Alexander Frenkel (16-0-0) ellen. A meccsre Németországban is odafigyelnek, s Turgonyival külön interjút készített az ARD stábja, mivel a mérkőzése helyet kapott a nemzetközi televíziós programba, így például Angliában is élőben láthatják a magyar bokszolót. 
„Minden nagyszerűen szervezett, nagyon jó körülményeket biztosít a Sauerland” – mondta megkeresésünkre ifj. Perutek János menedzser, a profibox.hu főszerkesztője. „Bízunk a jó szereplésben, de természetesen csak a győzelemmel leszünk maradéktalanul elégedettek. Bálint jó korban, és jó formában van.”
A mérlegelésen Turgonyi volt a nehezebb, ő kereken 90 kg-mal esett túl a kötelezőn, míg ellenfelénél 88,8 kg-ot mutatott a műszer. A másik magyar vonatkozású meccsen a debreceni Szabó Titusz (78,5 kg) Sebastian Sonntag (79,5 kg) ellen bokszol egy négy menetre tervezett félnehézsúlyú találkozón.
profibox.hu