A Cuba libre az egyik legkedveltebb kubai koktél neve: Havana club márkájú fehér rumot, Coca Colát és lime-ot tartalmaz, valamint jégkockákat. Nos, a magyar ökölvívó válogatott tíznapos havannai edzőtáborozása is olyan volt, mint a Cuba libre: egy kis jég (az első öt nap szeles, esős hidegfrontja), sok gyümölcs, csinos kólabarna lányok – persze csak messziről… -, és elvétve egy-egy üditő koktél. A karibi szigetország még ma is a sportág fellegvárának számít, jóllehet a pekingi olimpián nem termett babér – csak halványabb ötvözetű érmek – Teófilo Stevenson utódainak. A mieink élményekkel gazdagodva, s persze az eddig még soha meg nem adatott lehetőség előnyeit kihasználva tértek haza a magyarországi télbe a Ráktérítő alatti szubtrópusi paradicsomból.

 

No persze a paradicsomi állapotokat ne Kuba gazdaságára tessék érteni – a 11 milliós szigetország utolsó tartalékait is felélte, hogy mást ne mondjunk, a szállodánktól egy kilométerre épült edzőkomplexum, a Villa Panamericana, illetve az ahhoz csatlakozó Estadio Olímpico munkásszállásra emlékeztető kollégiumában nincs meleg víz, és hideg is csak a nap bizonyos óráiban – a kubai sport krémjét jelentő, gyakorlatilag egész évben ott készülő hatszáz sportoló nagy bánatára. Illetve, ez így túlzás, mert – bármennyire is hihetetlen – szomorú, pláne depressziós emberrel nem találkoztunk a Havannában és környékén töltött tíz nap alatt.

 Pedig eleinte az idő sem volt jó, január 11-től 16-ig esett az eső, fújt a szél, a havannai tengerparti sétányt, a Malecónt elborították a szökőárszerű hullámok,  legfeljebb tizenöt fok volt, s bizony előkerültek a dzsekik, sőt, a Budapestről hozott átmeneti kabátok is.Vasárnap aztán kiderült az ég, és kellemes, 25-28 fokos melegben peregtek a táborozás utolsó napjai, még a Santa María strandra is ellátogattunk, ahol egy egész délutánon át élveztük az Atlanti-óceán – Kuba északi partjait ez a víz mossa, nem a Karib-tenger – 25 fokos hullámait.

A Kovács László szövetségi kapitány, valamint Szántó Imre és Bacskai Imre edzők vezette 15 tagú csapat a lehető legjobban kihasználta a páratlan lehetőséget – mármint, hogy a történelem során először Kubában edzőtáborozhat. (Korábban még sohasem járt magyar ökölvívó-csapat az országban, a világversenyeket leszámítva – a szerk.)

Napi három edzés volt a penzum, hajnalban tíz kilométeres, összefüggő futás, délelőtt tizenegy órakor vagy könnyed kesztyűzés a kubai junior válogatott, illetve a velünk együtt itt edzőtáborozó argentin, bahamai, svájci, ausztrál és perui együttes legjobbjaival, vagy résztávos, gyilkos futótréning az atlétikai pályán, délután fél hattól pedig zsákolás és egyéb technikai munka az edzőteremben.

A kubai boksz 1974 óta 32 olimpiai és 63 felnőtt világbajnoki aranyéremmel bizonyította, hogy a sportág szuperhatalmának számít. Versenyzőik fizikai adottságai, ritmusérzéke és az edzői garnitúra – a legendás Alcides Sagarra és késői utódai, Pedro Roque és Humberto Horta, valamint az atlantai olimpia légsúlyú bajnoka, Maikro Romero – szakértelme a záloga a további sikereknek. Az edzőtáborozás megható jelenete volt a két atlantai olimpiai bajnok, Romero és az 54 kilóban diadalmaskodó Kovács István találkozása – „Kokó” a MÖSZ tiszteletbeli elnökeként tartott a csapattal, s szinte valamennyi edzésen részt is vett, példát mutatva a fiataloknak.

A szép havannai napokat még szebbé varázsolta egy feledhetetlen találkozás: szerdán meglátogatta csapatunkat a Villa Panamericanában Teófilo Stevenson, a háromszoros olimpiai és világbajnok legenda, Papp László mellett az amatőr boksz történetének legnagyobb egyénisége.

 Az 59. évében járó, két méteres óriás két órát töltött társaságunkban, felemlegette a Lévai Istvánnal, Edőcs Istvánnal és Somodi Ferenccel vívott feledhetetlen csatáit – az 1980-as Honvéd Kupán hét másodperc hiányzott ahhoz, hogy a pontozással fölényesen vezető Lévai legyőzze a kubai óriást, aki az utolsó pillanatban egy borzalmas balfelütéssel először összegörnyesztette a magyart, majd egy jobbcsapottal ki is ütötte. 

 Feltétlenül meg kell emlékeznünk a csapatunkat mindvégig figyelemmel kísérő, és a Santa María-strandlátogatást megszervező magyar nagykövetségi honfitársainkról: Deák Miklós nagykövetről, kedves nejéről, valamint Holló Krisztián konzulról és dr. Csige Gábor első beosztottról, akik mindent elkövettek azért, hogy zökkenőmentes legyen az ott-tartózkodásunk.

Csapatunk a következő összetételben utazott Kubába: Ungvári István, Dobrádi Zsolt, Kalucza Norbert, Nagy Krisztián, Varga Miklós, Török János, Káté Gyula, Görbics Gábor, Bene Gergő, Bacskai Balázs, Harcsa Zoltán, Darmos József, Kálmán Attila, Deél Szabolcs, Bouquet Bence.

Gyakorlatilag a teljes felnőtt válogatott, az Európa-bajnok Bacskaival (69 kg), a kétszeres Eb-ezüstérmes, vb-bronzérmes Káté Gyulával (64 kg), az Eb-bronzérmes Ungvári Istvánnal, Varga Miklóssal és Darmos Józseffel, továbbá a szingapúri ifjúsági olimpia harmadik helyezettjével, Harcsa Zoltánnal.A küldöttséget Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke vezette, aki meg is vonta a csütörtökön befejeződött edzőtáborozás szakmai mérlegét:

„Végül valamennyi célunkat meg tudtuk valósítani. A kezdeti pocsék időt szerencsére gyorsan felváltotta a megszokott kubai meleg és napsütés, de az edzésekkel a süvítő szélben és az esőben sem volt probléma. A feltételek olyan voltak, amilyenek – puritán szállás, még elfogadható koszt, és a puritánnál is puritánabb edzőközpont -, de legalább saját szemükkel láthatták, saját orrukkal érezték Bacskai Bendzsiék, hogy ilyen körülmények között is ki lehet nevelni olimpiai- és világbajnokokat, méghozzá jó sokat.

A sok-sok futás, a zsákolás, a gimnasztika megtette hatását, mindenki sokkal jobb erőállapotban tért haza, mint ahogy kiutazott. Amit pedig csak Kubában lehet megvalósítani, a kesztyűzést a szigetországi bokszolókkal – nos, az is volt, még ha nem is élesben, hanem csak finomabb formában, ami a felkészülésnek ebben a vegyes szakaszában kívánatos.

 Persze azért egyszer-egyszer rendesen öszecsattantak a mieink a kubai juniorokkal, vagy az argentin, az ausztrál vagy éppen a bahamai felnőtt együttes legjobbjaival. Ahogy az már csak férfiak között szokás… Szinte mindenki kiválóan dolgozott, nem hiszem, hogy ildomos lenne bárkit is kiemelni, de például örömteli volt a válogatottba visszatért Görbics Gábor vagy a nagy reménységként meghívott fiatal sülysápi Kálmán Attila szorgalmas, biztató edzésteljesítménye.

 Bacskait, Káté Gyulát, Darmos Józsefet, Varga Miklóst, tehát a klasszisainkat ezért nem említem, mert tőlük ez a természetes. Bizakodva várjuk a február 9-én kezdődő Bocskai István Emlékversenyt, ahol – Debrecenben – végre a kubai nagyválogatott legjobbjaival is szembekerülhetünk, az oroszokról, angolokról, franciákról nem is beszélve” – mondta a MÖSZ elnöke.

Ch. Gáll András