Hírek

Turgonyi vs Somogyi Baján

Turgonyi vs Somogyi Baján
Az Arena-Promotion bajai érdekeltségű rendezvényén egy igazán izgalmas cirkálósúlyú mérkőzésre lesz kilátás, hiszen Turgonyi Bálint élete második mérkőzésén az egál mérlegű Somogyi Jánossal néz majd farkasszemet!

Turgonyi Bálint (1-0-0) januárban mutatkozott be a profi mezőnyben és első fellépésén magabiztosan verte a debreceni Szabó Títuszt. Április 8-án azonban nagyobb feladat elé néz Klein Csaba tanítványa, hiszen a jóval rutinosabb és magasabban jegyzett Somogyi János (7-7-0) ellen kell bizonyítania. A profibox.hu beszámolt már korábban is, hogy Baja városában bokszgálát rendeznek majd, de akkor még Frogács nevét emlegettük. A kihívó kiléte betegség miatt változott.

"Örülök ennek az ellenfélváltozásnak, és már nagyon várom a mérkőzést! Nem lesz egyszerű feladat Somogyi, de meg kell, hogy oldjam. Rengeteget edzek és készülök a rendezvényre edzőmmel Klein Csabával" - nyilatkozta Turgonyi Bálint.

A rendezvényen ringbe lép még Feja Ch. Gina is, aki a Kick-Box Full-Contactban fog majd küzdeni, ami a világbajnoki címmérkőzése előtti utolsó állomás lesz. A bajai felkészülési mérkőzés nyolc menetes lesz. A gála díszvendégei: Kovács Attila és Miló Viktória (mindkettő Felix-Promotion).

Fight.hu

Partnereink

Partnereink