Interjúk

Miló Viktóriáról beszélgettünk Nagy Lajossal

Miló Viktóriáról beszélgettünk Nagy Lajossal
A szolnoki Nagy-Chacón "revanssal" fémjelzett gálán lesz egy még nagyobb téttel bíró összecsapás, amelyről - egy kicsit - méltatlanul kevesebb szó esett az utóbbi hetekben.
Miló Viktória, a WIBF-GBU légsúlyú világbajnoka is az október 25-i gálán húz kesztyűt, hogy megvédje fényes trófeáját kihívója, a német Maya Frenzel ellen. Ennek apropóján Nagy Lajossal, a Big Boxing SE vezetőedzőjével és menedzserével beszélgettünk:

Mióta foglalkozol Viktória felkészítésével?

Már amatőr korában is megkért az edzéseken, hogy segítsem. 2002 januárjától pedig kizárólag csak én foglalkozom a Vikivel.

Milyen célokkal végtatok neki a közös munkának?

Amikor elkezdtünk dolgozni, én azt mondtam, hogy ha bízunk saját magunkban, és keményen dolgozunk, akkor másfél-két éven belül világbajnok lesz. Ez így lett, s nem azért mert jó jós vagyok, hanem mert nagyon akartuk az eredményt, és hiszünk abban amit csinálunk.

Milyen tanítvány Viki? Olyan, akit nap mint nagy emlékeztetni kell arra, hogy milyen célokért küzd, vagy ellenkezőleg, még vissza is kell fogni az edzéseken?

Viki tudatosan készül az edzéseken, tisztában van azzal, hogy mik a céljai. Az edzéseken persze néha vannak hullámvölgyek, de segítségemmel ezeket sikeresen áthidaljuk.

Viki akciója Insperger ellen

Tanítványod miben más, mint a többi ökölvívó? Mi az, amit csak ő tud, illetve mitől lesz ő "a Miló Viki"?

Hatalmas akaraterő, küzdeni tudás, éhség a sikerre. Egyszerűen a legjobb akar lenni. Jók a fizikai, alkati adottságai. Mitől lesz Miló Viki? Nincs még egy olyan hisztis ökölvívó, mint ő! (Lajos ez utóbbit nevetve mondta - a szerk.)

Mi az, amiben Vikinek mindenképp fejlődnie kell?

Viki folyamatosan fejlődik, ezt észre lehet venni a teljesítményén is. De természetesen a jó pap is holtig tanul.

Sok edző nyilatkozta már, hogy a női sportolók lelkével bizony többet kell törődni, mint a férfiakéval. Vikinél mi a tapasztalat?

Természetesen igyekszem lelkileg is erősíteni a Vikit. Egy edzőnek ez is a feladatai közé tartozik.

Köztudott, hogy nem csak edzője, hanem menedzsere is vagy Vikinek. Mekkora vonzerőt jelent ma egy női ökölvívó világbajnok a szponzorok szemében?

Mindenki tudja, hogy milyen helyzetben van a sport Magyarországon. A mi helyzetünk talán még ettől is nehezebb, a szponzorok kizárólag a baráti és ismerősi köreinkből kerülnek ki. Sajnos nem nagy vonzerőt jelent a szponzorjelöltek számára egy női profi ökölvívó világbajnok, de mi többek között a női ökölvívás népszerűsítését, és minél nagyobb elismertségét is tűztűk ki célul. Nagyon remélem, hogy a jövő évünk talán könnyebb lesz.

A nyerő páros: Nagy Lajos és Miló Viktória

Honlapunk - a tervek szerint - még a világbajnoki összecsapás előtt Nyíregyházán látogatja meg Miló Viktóriát, és az edzéséről képes beszámolót készít.

Fight.hu

Partnereink

Partnereink