Vezető hír

Erdei Zsolt sima győzelemmel tért vissza

Erdei Zsolt sima győzelemmel tért vissza
Szinte pontosan egy évvel legutóbbi mérkőzése után Erdei Zsolt fölényes pontozásos győzelmet aratott Samson Onyango ellen.
Szinte pontosan egy évvel legutóbbi mérkőzése után Erdei Zsolt fölényes pontozásos győzelmet aratott Samson Onyango ellen a magyar idő szerint vasárnap hajnalban, Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán. A nyolcmenetes összecsapást az első pillanattól uralta a korábban félnehézsúlyban és cirkálósúlyban is világbajnok, veretlen magyar öklöző, aki egyhangú pontozással (79-73, 80-72, 80-72) nyerte a kellemetlen stílusú kenyai riválisa elleni meccset.

A találkozón a 36 éves Erdei nagyon hatékonyan használta villámgyors balegyeneseit, melyeket a korábbi vetélytársakhoz hasonlóan Onyango sem tudott lereagálni. Az amatőrök között vb- és Eb-győztes, olimpiai harmadik bunyós a balok mellett szép kombinációkat ütött minden menetben, ám kettes és hármas sorozatai után nem rontott rá ellenfelére.

"Madár" érezhetően nem akart meggondolatlanul támadni a folyamatosan imbolygó, elsősorban a nagy verés elkerülésére berendezkedett Onyango ellen, aki így szinte végig biztosan állt a lábán. A kiütés lehetőségéhez a negyedik menetben állt legközelebb a magyar, de a szakasz közepén kifejezetten nehéz helyzetben lévő riválist nem tudta megrendíteni. A találkozót így végigbokszolták a felek, Erdei győzelméhez viszont nem férhetett kétség, nagyobb tudása minden menetben nyilvánvaló volt, amit a pontozók is észrevettek.

A 36 éves Erdei legutóbb tavaly novemberben az olasz Giacobbe Fragomeni ellen mérkőzött, s lett akkori sikerével a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoka, míg azt megelőzően közel hat éven át volt a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú bajnoka.

Az Onyango elleni siker Erdei 32. győzelme volt a profik között, s az első azóta, hogy 3+2 mérkőzésre szóló szerződést kötött a világ egyik leghíresebb promóterével, Lou DiBellával.

Partnereink

Partnereink