Vezető hír

Kótai nyert, Végh Európa-bajnok

Kótai nyert, Végh Európa-bajnok
Több, mint ezer néző látogatott ki Salgótarjánba a Városi Sportcsarnokba, hogy megnézze a Totalfight kilencedik gáláját, ahol olyan nevek léptek a szorítóba, mint Kótai Mihály, Végh Attila és Turgonyi Bálint...

A gála Botos boxgálával vette kezdetét, ahol a kiváló salgótarjáni tréner tanítványai egri és budapesti versenyzők ellen bokszoltak. A rendkívül izgalmas bemutató meccseken Gedó György olimpiai bajnok bokszolónk adta át az emlék érmeket a versenyzőknek. 

Később egy izgalmas találkozóval folytatódott a kilencedik Totalfight, merthogy az ifj. Perutek János által szervezett eseményen Bozai Gyula (4-1-0 4KO) a kilenc meccséből hetet megnyerő Czékus Zoltánnal bokszolt első párként az amatőr bemutató derbik után. A nagyon izgalmas meccsen Bozai mutatott jobb formát és ez a pontozásban is meglátszódott. A meccs egy igazi harcos csata volt, ahol a négy menetet Czékus kezdte jobban, bár az első felvonást is elcsípte az ítészek lapján Bozai. A későbbiekben több test-fej kombinációval talált és bár Czékus előtt is le a kalappal, győzött a szív és a nyerni akarás, valamint Bozai Gyula. 

Bozai Gyula

A gála következő profiboksz mérkőzését is cirkálósúlyban rendezték meg. Rostás Lázár nem igazán állta útját Hubert Lászlónak, aki az első menetben be is fejezte az egyoldalú küzdelmet. Így Petrányi Zoltán védencei közül ismét a jobb győzött. 

Az MMA küzdelmek is hasonló színvonalúak voltak, mint az előző csaták. Az első meccsen Pogár Máriusz valami félelmetes nagy ugrást hajtott végre miután belépett a szorítóba és bár megőrizte magas adrenalin szintjét a meccsre is, a rutinos Polgár simán nyerte végül a meccset. 

A következő találkozó azonban meglepetést hozott, ugyanis a meccs megkezdése után nem is olyan sokkal Sztreganov Zsolt egy óriási fejrúgással sima KO győzelmet aratott Polgár Ádám felett. 

Turgonyi Bálint

A következő mérkőzés már ismét profi ökölvívás volt és Turgonyi Bálint sikerét hozta. Németh Ottó nem adta azonban könnyen a győzelmet és ezzel igen színvonalassá tette a küzdelmet. A kecskeméti bunyós azonban a hatodik menetben már nagyon sok ütést bekapott és idő előtt be kellett fejeznie a küzdelmet. Így TKO lett a meccs vége.

Végh Attila

Végh Attilát már rég óta ismerhetik a küzdősport megszállottai. A Pumukli becenevet viselő harcos beugró ellenfele Igor Henc lett, aki mindössze 22 éves és egy nappal a meccs előtt tudta meg, hogy címmérkőzés vár rá, igaz mivel az eredeti kihívó csapattársa így pontosan tudta, hogy bármikor számításba eshet a neve, ha betegség lép közbe, ráadásul Kujundzics éppen vele is készült Végh ellen. A mérkőzésen végig a magyar fiú irányított és simán, idő előtt nyert és ezzel Európa-bajnok lett. A meccs azonban nem volt könnyű és ezt a most már kontinens bajnok is beismerte.

Kótai Mihály

A főmérkőzésen már igazán jó hangulat ölelte át a nógrádi csarnokot, hiszen Kótai Mihályt akárcsak fénykorában komoly gálán, lelkes közönség fogadta. A meccs előtt már lehetett tudni, hogy Misi jobb állapotban van, mint a nyári meccsei alatt. Nos, erre a „jobb állapotra” szüksége is volt az egykori világbajnoknak, ugyanis Gordan Glisics egy szívós, kemény és jó szemű bokszoló benyomását kelltette a ringben és hamar kiderült, hogy színvonalas stílussal is rendelkezik. Kótai azonban megállíthatatlan volt és óriási lendülettel bunyózott. Rendkívül sok pontos jobb egyenest is ütött, valamint a kombinációin is látszott nagyon be van lőve Misi keze. A meccs színvonala jobb volt, mint egy-két legutóbbi Kótai csatáé, ám nem volt megrendítő különbség a két bokszoló között. Persze az eredményhirdetés után fejlődése valamint győzelme már feledtette is Glisics egy két kiváló ütését. A mérkőzésen Kótai egyhangú pontozással lett túl. A gála összességében kiváló színvonalú volt így el lehet mondani várjuk a folytatást, valamint szép volta Salgótarján, gratula a Totalfight-nak!

 

(Nyírő András)

Partnereink

Partnereink