Hírek

Szoros küzdelemben nyert a Vasas-KSC a Galánta ellen

Szoros küzdelemben nyert a Vasas-KSC a Galánta ellen
Ezúttal Kecskeméten folytatódott a BoxingONE Championship amatőr ökölvívő csapatbajnokság, ahol a Vasas-KSC a K.O. Galánta együttesét fogadta. A hazaiak bizony megizzadtak a sikerért.
Vasárnap este rendezték meg a találkozót a kecskeméti Gáspár András Szakközépsikola tornatermében, ahol sok néző gyűlt össze annak ellenére, hogy a helyszínt az utolsó pillanatban megváltoztatták. A mérkőzések előtt sor került a magyar és a szlovák szövetség első embereinek találkozójára is, ugyanis északi szomszédunknál új elnököt választottak az amatőrök, aki nem más, mint Kostka András, a galántai ökölvívó klub elnöke. Dr. Csötönyi Sándor gratulált „kollégájának” a megválasztásához, és azonnal szorosabb szakmai együttműködést javasolt a két ország szövetsége között.

Ami a találkozókat illeti, egyáltalán nem sikerültek unalmasra, sőt! A legsimább mérkőzést Bacskai Balázs vívta, de ezen kívül az összes többi találkozó kiélezett csatát eredményezett. 57 kg-ban Lakatos Róbert és Ferdinand Lubos csatája remekül kezdődött, ahol a magyar fiú tisztább találataival uralta a ringet, ám a második körben Lubos nagy küzdelemre kényszerítette ellenfelét. A parázs meccset végül Lakatos nyerte, aki jobban bírta a hajrát, és az akkor megszerzett pontokkal diadalmaskodott. (2:0)

60 kg-ban a galántaiak cseh vendégbunyósa, Miroslav Serban kapott lehetőséget, akit a moszkvai Eb-n a magyar válogatott Varga Miklós búcsúztatott. Ellenfele Herczeg József volt. A felvidéki öklöző nagyon megnyomta az utolsó menetet és mivel az első két kör nagyon szoros volt, megérdemelten nyert Serban (2:2)

Serban (piros) egyenlített a 60 kg-os csatában

Serban (piros) egyenlített a 60 kg-os csatában

64 kg-ban Varjú György és Lakatos René csapott össze, a B1 forduló leginkább akciódúsabb mérkőzésén. A nagy adok-kapok meccs végére Varjú masszív fölénybe került, győzelme a külső szemlélőknek egyértelmű volt. (4:2)


A 69 kg-os súlycsoportban köszönthettük az új Európa-bajnokot, Bacskai Balázst, aki önnyedén nyerte a Rastislav Raida elleni küzdelmet, úgy, hogy már az első menetben is padlóztatta az ellenfelét (sarokban megszórta). A meccs a 2. menet első percében fejeződött be, Bacskai jobbfelütéssel küldte le riválisát, ami után a vendégek edzője feladta a kilátástalan harcot. (6:2)

5 kg-ban Baranyi Richárd (KSC-Btel) és hosszú sérüléséből felépült Varga Tibor (KO Galánta) csapott össze. A nagy adok-kapok mérkőzésen sok tiszta találatot láthatott a publikum, de Varga minden menetben egy kicsit határozottabb volt, többet talált. Igazi közönségmeccsen Varga nyert, (6:4)

Keményen küzdöttek a galántaiak, de a Vasas-KSC jobb volt egy hajszálnyival

Keményen küzdöttek a galántaiak, de a Vasas-KSC
jobb volt egy hajszálnyival

81 kg-ban Szellő Imre a fiatal Nagy Sándor ellen bokszolt. Szellő nagy fölényben volt, testen az első menetben le is ütötte az ellenfelét, de a második menetben egy iszonyat nagy mélyütés miatt félbeszakadt a meccs – Szellőt jogosan léptették le, így a nehézsúlyú csata előtt egyenlő volt az állás. (6:6)

91 kg-ban a moszkvai Eb-n bronzérmet szerzett Darmos József (Vasas-Süllős) a korábban 81 kg-ban több látványos B1 győzelmet arató cseh Petr Novotny ellen húzott kesztyűt. Az első menetben az álmosan kezdő Darmost meglepte az ellenfele, így galántai pontelőnnyel zárult az első kör. A magyar bokszoló a második menetben nagyobb sebességre kapcsolt, és nagyon jó meccs kerekedett a nehézsúlyú csatából. Darmos mindent egy lapra feltéve jött ki a hajrára, és a bunyósok fantasztikus harmadik menetet produkáltak. A gong után csak találgatni lehetett, hogy a nagy véghajrá elég volt e a győzelemhez. Igen! A pontozók egyhangúan Darmost látták jobbnak, így alakult ki a 8:6-os végeredmény.


A B1 liga „B” csoportjának állása:

1. DVSC Boxing 15 pont
2. Vasas-KSC 12 pont
3. KO Galanta 9 pont
4. Kosovo BC 5 pont

p.sz.
(BoxingOne)

Partnereink

Partnereink