Vasárnap ismét folytatódik a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság. Ezúttal a Vasas-Süllős-KSC-Btel vegyescsapat a KO Galánta csapatát fogadja Kecskeméten.
A magyar ökölvívósport fantasztikus sikernek örülhet ezekben a napokban, hisz az elmúlt szombaton befejeződött moszkvai Amatőr Európa-bajnokságon ismét aranyérmet szereztünk tíz év után. Ám az Eb-győztes Bacskai Balázs nem sokat ülhet a babérjain, hiszen a Konkoly István – Bacskai Imre edzőpáros által irányított vegyescsapat nem nélkülözheti legnagyobb klasszisát a KO Galánta elleni mérkőzésen, ahogyan a bronzérmes Darmos Józsefet is ringbe szólítják vasárnap. "Amikor a közös indulás mellett döntöttünk, akkor úgy beszéltük meg Bacskai Imre barátommal, hogy pályaválasztóként mindig az a csapat adja az alakulat gerincét, ahol éppen a mérkőzést rendezzük" – kezdte Konkoly István.
Bacskai aranyat szerzett Moszkvában
"Legutóbb Koszovó ellen Budapesten küzdöttünk, ahol a Vasas-Süllős bunyósok voltak többségben, most viszont a KSC-Btel adja az alapot." A Vasas-Süllős-KSC-Btel csapatát erősítő Szellő Imrének viszont nem úgy sikerült az Eb, ahogyan azt szerették volna, ám ennek ellenére a csapat tagja lehet vasárnap. "Kint voltam én is az Európa-bajnokságon, és sajnos el kell mondanom, soha nem láttam még ennyire maga alatt Imrét. Már átbeszéltük a hibákat, de minden nap beszélünk, mert túl kell ezen lépni, hisz jövőre már kvalifikációs Vb-t rendeznek. Biztos vagyok benne, hogy Imre össze fogja magát szedni, és a csúcsra vezető út első lépését a B1 ligában teszi meg"- mondta Konkoly István.
A vendégek mestere, Kovács Tamás
A galántai alakulat legutóbb hazai pályán szenvedett vereséget a Debrecen alakulatától, így ezúttal Kecskeméten kellene javítani, amely nem lesz könnyű, tudja ezt Kovács Tamás, a KO Galánta mestere. "Tudjuk, hogy nehéz lesz, de optimisták vagyunk, hisz minden sportember a győzelem reményében lép szorítóba. Mi újonc csapat vagyunk a BoxingONE ligában, és tudjuk, hogy az ellenfelünk milyen erőt képvisel, de reméljük, hogy szoros küzdelem lesz, ahol minden előfordulhat."
A két csapat előzetes összeállítása:
Vasas-Süllős-KSC-Btel 57 kg: Lakatos Róbert 60 kg: Herceg József 64 kg: Varjú György 69 kg: Bacskai Balázs 75 kg: Baranyi Richárd 81 kg: Szellő Imre 91 kg: Darmos József
KO Galánta 57 kg: Ferdinand Lubos 60 kg: Tomas Vano 64 kg: Lakatos René 69 kg: Pipo Renátó 75 kg: ??? 81 kg: Nagy Sándor 91 kg: Sandro Dirnfeld