Hírek

Baranyi sikeresen debütált a profik között

Baranyi sikeresen debütált a profik között
Az ifjú tehetség, Baranyi Richárd több mint kiválóan mutatkozott be a profik világában, ugyanis egy technikai KOval  tudta abszolváni a Dankó Tamás elleni összecsapását.
A Ferobox Event újdonsült reménysége,  Baranyi Richárd a mérkőzéssel kapcsolatos gondolatait osztotta meg egy frissen adott interjú során.

„Hihetetlenül jó érzés így bemutatkozni” – kezdte az értékelést a kecskeméti bokszoló. „Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Úgy érzem, új utak nyíltak meg számomra ezzel mind az életben, mind a bokszban. Hatalmas örömet érzek még mindig. A meccs után volt olyan kecskeméti, akit még életemben nem láttam, és odajött gratulálni. Ez leírhatatlan érzés.”

Ricsi most tapasztalhatta meg először saját bőrén, hogy mennyiben más az amatőr és a profi ökölvívás. „Hatalmas a különbség. Furcsa volt, mert nyugodt maradtam még közvetlen a meccs előtt is. Úgy tudtam megőrizni végig a hidegvéremet, hogy az nem ment rá a bokszomra. Többször előfordult már, hogy a versenyláz ráment a teljesítményemre, de itt szó sem volt erről. Sikerült véghezvinnem azt, ami megbeszéltünk edzőmmel, Konkoly Pistával. Úgy érzem, kiszolgáltam a közönséget, ráadásul idő előtt sikerült befejeznem a meccset.”

A fiatal ökölvívó ringben mutatott teljesítménye még legnagyobb kritikusainak is tetszett. „Elégedett voltam magammal, de ami talán egyelőre még fontosabb: azok is, akiknek számít a véleménye. Az édesapám, aki a legnagyobb sportrajongó a családban, a bátyám, aki bokszolt és nagyon ért is hozzá és persze nem utolsó sorban az edzőm is meg volt elégedve a teljesítményemmel.”

Kecskeméti bokszolóért hatalmas szurkolótábor látogatott ki Ricsi miatt a Messzi István Sportcsarnokba remek hangulatot teremtve. „Rengetegen jöttek ki megnézni. A ringben a szurkolást alapvetően nem nagyon hallom, mert koncentrálnom kell a ”sakkjátszmára”. Nagyon gyorsan kell reagálnom az ellenfél esetleges taktika módosításaira és egy tizedmásodperc kihagyás alatt is kaphatok ütést, úgyhogy ilyenkor nem a nézőtérrel foglalkozom. De azért vannak momentumok, amik megmaradtak. Amikor találtam egy tisztát és felhördültek vagy a bevonulás. Akkor a hatalmas zajban úgy éreztem, mintha világbajnoki meccsem lenne, holott egy egyszerű előmeccs volt. A legvégén is nagy volt az őrjöngés – ez is hatalmas különbség az amatőr bokszhoz képest, ott csak egy Európa-bajnokságon tapasztalható ilyen.”

A Ferobox Event csapat tagjaként természetesen társai meccseit is megnézte Ricsi és a véleményét is megosztotta velünk. „Bedák Zsolt jól bokszolt, megérdemelten győzött. Kovács „Vipera” Attila nevéhez hűen egy balcsapottal mart kőkeményen. Kelemen Balázs egy nagyon picit erőlködött, de ez normális, hiszen címmeccs révén volt egy kis súly a vállán. De nekem tetszett a boksza. Az afrikai ökölvívók nagyon kellemetlen stílusúak, de Balázs végig irányítani tudott, ha egy kicsit lazább, még nagyobb lehetett volna a fölénye.”

Fotó: Vidovics Ferenc


Partnereink

Partnereink