Hírek

Nagy Sanyi: Mint egy focimeccsen!

Nagy Sanyi: Mint egy focimeccsen!
Nagy Sándor márciusban Szentesen magyar bajnoki övet szerzett cirkálósúlyban. A Ferobox Event öklözője a Sport Televízió élő gálájának főmérkőzésén emlékezetes meccsen szerezte meg T.K.O.-val az övet Bozai Gyulával szemben.

Az ökölvívó, aki nem sokkal a gála előtt szerelt le a rendőrségtől, először bokszolhatott volna tíz menetet pályafutása során, így nemcsak ellenfelével kellett megküzdenie, hanem saját magával is. „ A felkészülés könnyebb volt így, hogy már leszereltem, de eddig még háromnál több menetet soha nem boxoltam meccsen. A negyedik környékén már kicsit nehezebb volt, tartalékolni és taktikáznom kellett, ezt még meg kell tanulnom. De jó volt, mert sokat tanultam ebből a meccsből.”


Sanyi elárulta, számított rá, hogy akár végig is mehet a meccs, mert Bozait még soha senki nem győzte le idő előtt pályafutása során. Ennek ellenére technikai K.O.-val már a kilencedik menetben véget ért a csata, melyet a vesztes fél nagyon nehezen viselt, kis híján tettlegességig fajult a dolog a nézőközönség soraiban. „A vezetőbíró kompetenciája ilyenkor a döntés és egy őszinte reakciót láthattunk Bozaitól. Mi ökölvívók az utolsó leheletünkig szeretünk küzdeni és szíve szerint ő is így tett volna. Lehet, hogy ellenkező esetben ugyanígy reagáltam volna egy ekkora küzdelem után, mert, ha az ember mindent kiad magából, egy leléptetés iszonyúan rossz érzés. De a bíró döntését minden helyzetben el kell fogadni. Ezúton szeretnék még egyszer gratulálni Gyulának a szorítóban nyújtott teljesítményéhez!”


Aki látta a meccset, az biztosan nagyon örülne egy visszavágónak és Sanyi is áll elébe. „Biztos, hogy össze fog jönni és jeleztem Rácz Felixnek, hogy bármikor nyitott vagyok rá. Nagyon kedves számomra ez a cím, mivel egy hatalmas meccsen szereztem meg és meg is szeretném védeni minél előbb, minél több mindenki ellen...”


Bedák Zsolt nemrég elmondta, hogy nagyon profi és remek hangulatú gálát szervezett a Ferobox Event, megkérdeztük erről Nagy Sanyit is. „Én a gála alatt próbáltam kizárni minden külső körülményt, csak a meccsre koncentráltam. Persze a közönséget azért hallottam, kellett is a buzdításuk, plusz erőt adott a holtpontokon. A Sport Tv-n visszanézve aztán láttam, hogy óriási hangulat volt, mintha csak focimeccsen lettünk volna.”


Sőt a bokszoló ex-kollégái, vagyis a csongrádi rendőrök is végig szurkolták a csatát. „Kikiabálták magukat rendesen, másnap nem volt hangjuk. Örültem, hogy el tudtak jönni, remek érzés, ha az embernek ilyen ex-kollégái vannak.”



És ha már Bedákról beszéltünk, Sanyi az ő meccséről is elmondta a véleményét. „Zsolti bunyóját is a tv-ben láttam. Ő is kőkemény ellenfelet kapott, hihetetlen, miket kibírt.  Szakmailag mindenképpen elérhető távolságban van számára a csúcs. Három évet kihagyott, úgyhogy ennél csak jobb lesz. Simán verte a fehéroroszt, az más kérdés, hogy jól bírta a pofonokat.”


Sanyi elmesélte, hogy most a kéthetes alapozást végzi, mely után megkezdi a szakmai munkát, a következő, májusi gálára, ahol egy hat- vagy nyolcmenetes meccs vár rá. Közben azért arra is maradt ideje, hogy megnézze a nagy felháborodást kiváltott Erdei Zsolt-Gyenisz Gracsov meccset.


„Nagyon precízen bokszolt Madár és ezen a meccsen egy pillanatig sem mutatkoztak meg a fáradtság jelei, nagyon összeszedett volt. Az ellenfele ment ugyan előre, de csak a fedezékét ütötte, amit mint utólag láttuk a bírók értékeltek. Nagyon örülök, hogy alkalmam nyílt Madárral edzeni, testközelből látni a profizmusát és hogy még mindig milyen kirobbanó formában van. Számomra ő még mindig veretlen és egy nagy példakép! “

Forrás:http://www.felixpromotion.hu/hir



Fotó: Vidovics Ferenc

Forrás:

Partnereink

Partnereink